22. fejezet - Minden az én hibám

Meghoztam az új részt! :) Ez most kicsit rövidre sikerült, de remélem megfelel. Ha tetszik a blog, akkor lépj be IDE. Köszönöm! :) Jó olvasást. xx

Egy esőcseppet éreztem meg az arcomon. Majd ezt az egyet követte még 4-5, mikor elhúzódtam Zayn-től, és felálltam. Nem tudom meddig ölelkeztünk, de nem is számított. Örültem, hogy számíthatok rá. És ő is tudja, hogy én mindig ott leszek neki. Olyan nekem, mint egy testvér. Kitart mellettem és megvéd.
Mire észbe kaptam Zayn már a kezemnél fogva húzott maga után egyenesen az autója felé.
- Ülj be, hazaviszlek! - mosolygott rám
Bepattantam a kocsiba, és bekapcsoltam az övemet. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de engem annyira elszomorít, mikor látom, ahogy az esőcseppek folynak le az ablakon. Csak menedéket szeretnének kapni, de mi kizárjuk őket. Csak bámultam kifelé az ablakon, mikor megláttam egy ismerős járgányt, és annak tulajdonosát. Megkértem Zayn-t, hogy álljon meg, és kiugrottam a járműből. Odaszaladtam a másik autóhoz, és elkeseredetten nyugtáztam, hogy jól láttam, amit láttam. Harry volt az. Az előbb elütött egy kutyát, és meg sem állt volna, ha nem kiabálok utána. Jobban szemügyre vettem az állatot, és keserves zokogásban törtem ki. Ismét... Styles úr kiszállt a kocsijából és elindult felénk. Rohanni kezdtem felé, de Zayn odajött, és a kezeim felé kapott - sikertelenül. Szaladtam tovább Harry irányába, ő rám mosolygott, én pedig ráugrottam. Elestünk, és elkezdtem ütögetni őt, ahol csak értem. Végül Zayn rángatott le róla. Felállt, leporolta a ruháját - nem mintha sokat ért volna - és kérdőre vont.
- Ez az egész azért van mert rajtakaptál Perrie-vel? - kapott a szájához, gondolom rájött, hogy ezt nem kellett volna kimondania, főleg, hogy Zayn is itt van.
- Hogy mit csinált? - közelített felé Zayn. Ha tekintettel ölni lehetne, Hazz már rég halott lenne. 

- Zayn, kérlek szállj vissza az autóba, ezt majd később megtárgyaljátok. Most viszont szeretnék beszélni Harry-vel. Négyszemközt. - akadályoztam meg a kitörni készülő verekedést
Malik visszaballagott a járgányához, közben néha-néha hátrapillantott.
- Harry... Tudod, hogy milyen kutya volt ez? - szökött ki egy könnycsepp a szememből
- Nem... - mondta lehajtott fejjel
- Nos, ő itt Lucky, a kutyám. Egy idős nénitől kaptam, hogy vigyázzak rá, mert ő már képtelen eltartani. De te most elütötted, és itt hagytad volna. - összeszorított ajkaim között préseltem ki e szavakat
A kutyám már nem él, kétségtelen. Odaléptem hozzá, hogy jobban szemügyre vegyem. A szemei meredten bámultak a hideg aszfaltra. Nem lélegzett. Számtalan zúzódást véltem felfedezni rajta. Fekete-fehér szőrét egy keréknyom díszítette. Nem tudom elhinni, hogy nincs velem többé...
- Nézd, Oliv. Sajnálom. Majd veszek neked egy új korcsot. - mondta szemrehányóan
- Hihetetlenül érzéketlen vagy, tudod? - néztem rá mérgesen
- Már miért lennék az? - kérdezte értetlenül
- Tényleg nem érted? - nevettem fel cinikusan - Azt hiszed, hogy mindent és mindenkit ilyen egyszerűen pótolni lehet? Fogalmad sincs róla, hogy számomra mennyit jelentett ez a 'korcs'. Nagyon kötődtem hozzá, sokkal jobban, mint hozzád. Egy kutya szeretetet ad, és nem kér cserébe semmit. Te pedig csak egy önző, elkényeztetett - böktem meg a mellkasát mindegyik szónál - hűtlen, beképzelt sztárocska vagy. Ha eddig nem jöttél volna rá - köztünk mindennek vége. - mondtam, majd felkaptam Lucky-t és Zayn autója felé siettem


- De apa, én szeretném eltemetni őt a kertben. - mondtam könnybe lábadt szemekkel
- Szó sem lehet róla. - jelentette ki határozottan
- Apukádnak igazan van Olivia drágám, az a dög idecsalna minden bogarat és tudod, hogy mennyire utálom a bogarakat, igaz szívem? - rontotta tovább a helyzetet apa menyasszonya
- Azt gondolja, hogy attól, hogy nem sokára maga lesz az új 'anyám', majd megszeretem, és érdekelni fog, hogy mit gondol? Maga soha nem lesz képes anyukám helyébe lépni. Nem ér fel hozzá. Nem tudom, hogy apa miért pont magát, a legkibírhatatlanabb picsát választotta, mikor annyi okos és kedves nő lakik Londonban. Magának pedig biztosan csak a pénzünk kell. De mielőtt az esküvőn kimondja a 'boldogító' igent, jusson eszébe, amit most mondok: ha beházasodik a családba, pokollá fogom tenni a hátralévő életét. - köptem felé a szavakat, majd mikor monológom végére értem, felszaladtam a szobámba
- Nem hiszem el, hogy ez a liba fogja nekem megmondani hogy mit csináljak és mit ne. - mérgelődtem magamban
Felkaptam a telefonomat és tárcsáztam az egyetlen embert, akihez most kedvem volt, és nem volt előtte titkolnivalóm. 10 perc múlva már a házunk előtt állt a kocsijával, én pedig kezembe vettem a táskámat, és lesétáltam hozzá. Mikor kinyitottam a kocsi ajtaját, egy boldog szempárral találkoztam. Nem tudtam, minek örül ennyire, mikor semmi oka sem lenne rá.
- Na, elmondod, hogy miért vagy ennyire feldobva?- kérdeztem miközben behuppantam az anyósülésre

- Van számodra egy meglepetésem. - mondta izgatottan
- Igen? És mi az? - néztem csillogó szemeibe
- Nos... Tudom, hogy mennyire szomorú vagy, mert elvesztetted Lucky-t, ezért... - fordult hátra a hátsóülésekhez - Gondoltam ez majd enyhíti a fájdalmat. Ígérem, segítek majd gondozni őt, és gondoskodni fogok róla. Ő a mi közös kutyánk. - fordult vissza hozzám
- El sem tudod képzelni, hogy ez mennyire jól esik. - öleltem körül nyakát könnybe lábadt szemekkel
- Akkor miért sírsz? - kérdezte, miközben a hátamat simogatta puha, hatalmas kezeivel
- Mert boldog vagyok. Köszönöm. - suttogtam, szinte csak tátogtam, hang nem igazán jött ki a számon
- Ha téged boldognak látlak, az mindent megér. - mondta


* Harry szemszöge *
Nem tudom mi baja van Oliviának, ez csak egy kutya. Nem lesz világvége attól, hogy meghalt.
Bepattantam a kocsiba, és olyan gyorsan vezettem, ahogy csak tudtam. A fejemet teljesen elöntötte a düh és a csalódottság. Csak otthon akartam lenni. A szobámban. Egyedül.
Leparkoltam a garázs előtti felhajtón, kiszálltam a kocsiból, és bezártam. A bejárati ajtó felé mentem, miközben kétségbeesetten kerestem a ház kulcsait. Mikor megtaláltam, beillesztettem a megfelelőt a zárba, elfordítottam, kinyitottam az ajtót, ledobtam a cipőimet, és a szobám felé vettem az irányt. Átcaflattam a nappalin, de útközben megakadt a szemem valamin. Egy piros doboz, lyukakkal az oldalán. Lassan odasomfordáltam az említett tárgyhoz, és leemeltem róla a tetejét. Egy macska pillantott vissza rám a csomag aljáról. Nyakában megpillantottam egy kártyát 'Harry-nek' felirattal. Kinyitottam.

" Most fogaim közé szorított szívvel, bátran kinyögöm: átkozottul, rémületesen fontos vagy nekem. Egy ilyen végzetes érzésnek akkora súlya van, hogy időnként kedvem támad futni előle, vagy toronyugrást fontolgatok. Egyetlen nyelvben sincsenek olyan szavak, amelyek megfelelőképp ki tudnák fejezni, mit érzek irántad. Az életem általad és veled nyert értelmet. Szürke világom általad vált színessé. Általad és veled, a szívem nem csak dobog, hanem énekel és ujjong. Szeretlek!

                                                                                         Olivia xoxo             "

 A könnyek egymás után folytak le az arcomról, térdeim elgyengültek, és a földre rogytam. Hogy tehettem ezt vele? Elvesztettem azt, aki a legfontosabb számomra. Minden az én hibám. 

                                     

21. fejezet - Önmarcangolás

Sajnálom, hogy csak most hoztam az új részt, de a gép - amin több mint 10 fejezet előre meg volt írva - elromlott, és odaveszett minden. Teljesen elment a kedvem az írástól, mikor pedig rászántam volna magam, tanulnom kellett... De most itt van, és egy extra hosszú  fejezetet kaptok cserébe:) Jó olvasást! xx

Az ajtónak dőlve zokogtam, és még mindig nem sikerült teljesen felfognom a történteket. Valahogy mindig az kell, aki eldobhat. Akivel bizonytalan lehet minden. Az életem. A fájdalmam. Aki nem jön sokszor, s így megunni sem tudom. Aki nem ad sokat, s ezért mindig többre vágyom. Így szenvedek. A biztos valahogy elutasít magától. Biztossága nem érdekel. Mert elfojtana. Megváltoztatna. És még azt is tudom takarni, hogy mennyire félek. Mert a biztos is lehet majd bizonytalan. És azt nem tudom kiszámítani. Bekövetkeztekor pedig még jobban fájna.Azt akarom, hogy egy bizonytalan váljon biztossá. Néha képtelenség megmagyarázni engem.Van, hogy nem tudok hinni. Mint most. És létezik olyan pillanat, amikor elhiszem, változhatnak érzések irántam. Szeret. Csak nem tudja még. Akkor kéne felpofozni magam, és üvölteni, hogy ne álmodozz! Eldobhat. Meg is fogja tenni. Már meg is tette... Ne hidd, hogy biztossá válik! Ne hidd, hogy érezhet irántad olyat, amire vágysz, mert te érzed! És ő soha nem fogja ezt megérteni, mert minden ember különbözik. Minden embernek mást jelent a szeretet, a szerelem, a bizalom, a hűség... Nem kéne elítélnem őt, hisz lehet, hogy szíve teljes szeretetével szeret engem. De nem, ez hülyeség! Épp most csalt meg a szemem láttára, de én még mindig őt védem... Hihetetlen, hogy ilyen nagy szívem van, mégsem kell senkinek...
- Olivia? - szakította meg valaki a gondolatmenetemet
Lassan a szoba másik felében levő ágyon fekvő párocskára szegeztem tekintetem, akiket eddig észre sem vettem. Végignézték?
- Olivia, mi volt ez? - kérdezte, hisz tudta, hogy magamtól nem fogom elmondani. Szóval igen... Láttak mindent.
- Semmi... Én csak... Majd megbeszéljük. Én most megyek, nem akarom elrontani a ti kedveteket is. - keresgéltem kifogások után, de ez tűnt a legegyszerűbbnek, és gyorsan a közeli park felé vettem azt irányt. 

*Sophie szemszöge*

Nem tudom, hogy Harry és Olivia min veszhetett össze ennyire... Oliv nem tud sokáig haragudni senkire, de most nem úgy tűnt, hogy egyhamar megbocsát majd Harry-nek. Miután Ol elment egy elég hülye indokkal, visszaültem az ágyra, ahol épp beszélgettünk egy sráccal. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk.
- Szóval... Mit jelentek neked? - néztem mélyen gyönyörű szemeibe
- Nos... Ezt nehéz lenne szavakkal kifejezni, de megpróbálom. Te vagy számomra a jó a rosszban, a fény a sötétségben, az ártatlanság a bűnösökben, a boldogság a szomorúságban, a szeretet a szívemben. Nekem te vagy minden. - mosolyodott el halványan
Nem hiszem el, hogy ezt mondta. Még soha nem vallottak nekem szerelmet ilyen aranyosan. Az arca közelített az enyém felé. Nem voltam biztos benne, hogy helyesen cselekszünk, de nem érdekelt. Megéri. Teljesen.

*Harry szemszöge*

Hogy te mekkora egy barom vagy Harold! Én tényleg nem akartam ezt... De Perrie annyira gyönyörű. Nem tehetek róla, egyszerűen azt éreztem, hogy meg kell szereznem őt. Bár lehet hogy rosszul tettem.. Hisz ott van Zayn... Oliviáról nem is beszélve. Azt hittem, hogy Oliv csak egy futókaland, és az egész kapcsolat mögött nincsenek is érzelmek. Legalábbis az én részemről. De azt hiszem kezdek érezni iránta valamit. Valami megmagyarázhatatlan dolgot... Nem tudom mi van velem. Mikor megbántom, azt egyből tudom, mondania sem kell, hisz az nekem is fáj. Széttép belülről. A tudat, hogy megbántottam őt, jobban fáj, mint bármi más. És a fájdalom csak akkor csillapodik, amikor megbocsát, és azt mondja szeret. Nem ismerem ezt az érzést... Azt hittem, hogy a szavak, amiket mondtam üresek, de úgy látszik tévedtem. Ha veszítettél már el valakit, aki iránt azt hitted már nincsenek érzelmeid, de tudtad ő még szeret, csak hívnod kellett és ott volt melletted, csak szólnod kellet, bármit megtett és neked ez tetszett. Jó volt a tudat, hogy van valaki aki ennyire szeret. De amikor egyszer csak elveszted, már nem rohan hozzád, már mást talált, abban a pillanatban szeretsz bele újból. Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”. Amikor a sors letépi rólad az egyetlent aki igazán szeretett azt, aki mindenben melletted állt, aki társad volt. Akkor ott maradsz lelkileg kifosztva, egyedül – a hiányában döbbensz rá, nélküle mennyire szenvedsz. Hiába találsz mást, nem potólja azt a rajongást amit tőle kaptál. Akkor jössz rá, hogy mi mindent jelentett ö neked... Azt hiszem szeretem őt. Most nem úgy, mint az eddigi csajaimat.. Én tényleg szeretem Őt.

*Liam szemszöge*

Szóval itt ez a lány... Épp most mondtam el neki, hogy mit érzek iránta. Még én is meglepődtem magamon, hisz egyébként elég félénk vagyok. De amikor itt van mellettem, minden félelmem elszáll. Ilyen hatással van rám. Biztonságot nyújt. És ez tetszik. Nem akartam elkapkodni a dolgokat, de olyan gyönyörű. Az arca, a teste, a lelke, mindene. Szemeim megállapodtak a száján, és valami arra késztetett, hogy megcsókoljam. Azt hiszem ezt hívják vágynak. Mikor már csak pár centiméter volt közöttünk megálltam. Ő értetlenül nézett rám, majd a köztünk lévő távolságot ő szüntette meg. Lágy volt, érzéki. Épp olyan, amilyennek az első csóknak lennie kell. Bár nem mondott semmit, mégis tudtam, hogy szeret. A mosolya, a viselkedése, a szemei mind elárulták őt. Az érzéseit nem tudta elrejteni. De talán nem is akarta. Azt hiszem, ez így van rendjén. Mikor elváltunk egymástól elkezdett csipogni a telefonom. SMS-t kaptam Andytől.
" 911 " - állt az üzenetben. Ez egy kód, amit csak vészhelyzetben használunk. Sietnem kellett. Sophie felé fordultam könnyes tekintettel.
- Ne haragudj, mennem kell. Nem így akartam az elsőt, sajnálom, tényleg. Muszáj mennem. Majd hívlak. - búcsúzásul egy puszit adtam az arcára és már rohantam is ki a házból. A kód biztosított arról, hogy sürgős és nagyon fontos dologról van szó. Ő az egyik legjobb barátom, így természetes hogy sietek. Lehet, hogy bajban van. Számtalan rosszabbnál rosszabb elképzelés futott át az agyamon, míg oda nem értem a házához. Benyitottam, és csak ledermedve álltam az ajtóban.

*Olivia szemszöge*

Ahogy múlik az idő, már nem fontos, hogy mi, miért történt, a dolgok egyszerűen csak voltak, és kész. Egy idő után, már nem érdekes, hogy ki volt a hibás, nem elemezhetünk ki mindent százszor hogy " Ki miatt? Miért? Hogyan?" alakultak így a dolgok. Tudod, kedvesem, néha érdemes egy pillanatra elfelejteni ezeket a kérdéseket, hisz rég elveszett a jelentőségük. Néha félre kell dobni a büszkeségünket, belátni, hogy mindketten hibásak voltunk és megtanulni kimondani: Köszönöm, hogy voltál. Lehet, hogy nem tudtam megadni neki azt, amire szüksége van. De remélem majd talál valakit, aki képes lesz rá, boldoggá fogja tenni. Azt hiszem ez a szerelem.. Mikor valaki érdekeit a sajátjaid elé helyezed. Mikor azt akarod, hogy boldog legyen, még akkor is, ha ez miatt egyedül maradsz. Mikor kilépsz az életéből, mert tudod, hogy neki jobb lesz így. Mikor úgy csinálsz, mintha minden rendben lenne, csak mert nem akarod elszomorítani, pedig belül fáj. Nagyon is. De egyszer majd rájössz mi mennyit ért, mit tettél meg, s kiért. S lehet rádöbbensz, hogy mit vesztettél, hol rontottad el, miért azt az utat választottad, amit. De sajnos nem időben. Az élet olyan, mint egy matematika óra - számolgatsz, felméred a lehetőségeket, teljesíted a feladatot, majd rádöbbensz, hogy nem az volt a helyes megoldás, amit választottál. Viszont erre már csak későn jössz rá. A barátaid olyanok, mint a tanár - elmondja, hogy mit hogyan kellett volna tenned, de nem fog neked segíteni, és nem mutatja meg, hogyan csináld jól. Hisz igazából nem akarja. Azt szeretné, ha magadtól jönnél rá. Ha ő elmondja a megoldást, soha nem fogod megtanulni, hogy hogyan oldd meg a problémáidat. Ha viszont egyedül jössz rá a megoldásra, akkor azt soha nem fogod elfelejteni, és képes leszel alkalmazni a későbbiekben is. A barátok csak segíteni akarnak, de soha nem fogják megérteni, hogy milyen érzés, mikor a szemébe nézel, s tudod, hogy ez nem olyan mint régen, mert a köztetek lévő kapcsolat lehetetlen. Mikor ránézel és arra gondolsz mikor megcsókolt és megölelt, és szép szavakat súgott neked, de tudod, hogy már nem lesz többé ilyen. Nem öleli át a tested, nem csókolja a szád, nem simítja a bőröd és talán ő is akarja, de nem lehet. Mikor rád mosolyog, de már nem úgy mint régen egy forró csók után. Most nem úgy, most csak talán örül, hogy lát, de a mosolya mögött már nem ez van, mint azelőtt. Csak nézitek egymást és megfagy a levegő, csak ölelnéd és csókolnád, és elmondanád, hogy hiányzik ha nincs veled, de nem lehet. Kirohannál, hogy üvölts, mert nem lehet a tiéd. Csak összekuporodva ülsz, és hallgatod őt miről beszél, figyeled őt, a mozdulatait, a szemét, a bőrét, a karját, amivel nemrég még téged ölelt, és a szívedbe mar a fájdalom, mert az a szem már nem fog úgy rád nézni, mint azelőtt. Már nem túrhatsz bele a selymes hajába. Már nem érintheted a bőrét. Már nem csókolhatod a száját. Már nem. Soha többé! De mikor utoljára érintett, ölelt és csókolt azt nem felejted el, egyetlen percet sem felejtesz el abból, amit együtt töltöttetek, és ha csak rövid időre is, és még ha titokban is melletted volt, a tied volt még ha nem is egészen,de bele sem gondoltál, hogy ez az utolsó csók, az utolsó ölelés. Talán akkor jobban magadhoz szorítod, vagy hevesebben csókolod meg, ha tudod, hogy ez az utolsó alkalom. De nem gondoltad végig, féltél és iszonyúan fájt. Mit kellett volna tenned? Miért engedted el? Már csak a kérdéseid vannak, amelyekre annyiféle választ adhatnál, de nem találsz megfelelőt. Nem tudod mi lett volna, ha.... Talán semmi, mert a sors dönti el, hogy kihez ad hozzá, és hogy kit vesz el tőled... Már csak a ropogásokat hallod, a szíved ezer apró darabra tört. Talán így kellett lennie - hogy az eszedre hallgatsz, mert az volt a helyes. Más életkor, más célok, más légkör, más múlt, más jövő, de vágytok egymásra. A szívetek egymásért kalapál, boldogok vagytok együtt, de ez hosszú távon elég? Tudnátok élni egymásért és egymásnak? Hoznátok áldozatokat egymásért? És a legfontosabb: megérné? Nem tudod, csak abban vagy biztos, hogy beleszerettél, és hogy akarod úgy ahogy van mindenestől, bármilyen nehéz lesz, akarod, és neked több vesztenivalód van. A szíve szerint veled lenne, de az esze ellenkezik. De ő - bármilyen nehéz is - az eszére hallgat. Nem tehetsz ellene semmit. Nem öregedhetsz tíz évet, nem végezhetsz el három iskolát, nem vehetsz házat, autót, nem szerezhetsz tapasztalatot. Nem teheted. Pedig megtennéd érte. Érte mindent. Nem tudod mit hoz a sors. Talán egyszer valahol, valamikor lesz még egy ölelés. Ennyi, vagy talán több? Nem is sejtheted. Csak az időre vársz, hogy az majd segít, és eldönt mindent. De még mindig fáj. Látnod kell. Senki sem tudhatja körülötted, hogy megveszel érte, csak kopognak széthullt szíved darabjai,és csak a remény marad. A remény, hogy egyszer csörög a telefon: "Hiányzol!" ...
Egyáltalán miért éri meg szerelmesnek lenni? Úgyis tudod, hogy egyszer vége lesz, hisz semmi sem tart örökké. Lehet, hogy később az érzelmek megszokássá alakulnak át. Már nem szereted őt igazán, de még mindig kitartasz mellette, hisz egész életedben ezt tetted. Mikor ő elhatározza, hogy kilép az életedből mert azt hiszi, hogy ezzel jót tesz, fogalma sincs arról, hogy mekkora ürességet hagy maga után. Hogy az emlékek ugyanúgy megmaradnak, mindig azokra gondolsz. Mert azt már senki nem veheti el tőled. Igazából lehet, hogy csak azért hagyott el, mert rájött, hogy Ő az az ember akar lenni, aki letörli a könnyeidet, nem pedig az, aki okozza őket. Vagy csak tudta, hogy minden szem másképp sír, minden kéz másképp ír, minden levél lehullik, egyszer minden elmúlik, hogy minden szív másképp fáj, máshogy szól minden száj, minden élet mást remél, minden lélek mástól fél, és hogy minden hegy másképp áll, minden madár másképp száll, minden perc eltűnik, egyszer minden megszűnik.. Ő csak azt akarta, hogy rádöbbenj, jobbat érdemelsz nála, és találni is fogsz valakit, aki elfeledteti veled a múltat. Csak arra nem számított, hogy ő volt a legnagyobb hatással az életedre, így mindenkit hozzá hasonlítasz. Mindenhol, mindenkiben őt keresed. És tudod, hogy soha nem fogod megtalálni.
- Szia Oliv! - huppant le mellém a padra egy mosolygós srác. Nem értem, hogy tud ilyen boldog lenni. Lehet, hogy még nem mondták el neki?
- Szia! - mosolyogtam rá. A jókedve rám is átragadt. 
Közel ült hozzám, a combja hozzáért az enyémhez. Együtt figyeltük, ahogy egy idős bácsi eteti a galambokat.
- Figyelj Zayn... - néztem rá nagy szemekkel, és visszafojtott lélegzettel - Lehet, hogy ezt nem tőlem kéne hallanod... De szerintem megérdemelsz annyit, hogy tudd, mi történt... - a hangom elcsuklott, nem tudtam folytatni a mondókámat. Csak bámultam ki a fejemből, közben azon gondolkoztam, hogy helyesen teszem-e, hogy elmondom neki.
- Miért, mi történt? - kérdezte türelmetlenül
- Hát... Nem tudom hogy mondjam el... 
- Mondd már! - mondta ingerülten
- Nem, lehet hogy nem kéne...
- Olivia! - emelte fel a hangját, amivel kicsit megrémisztett. Kétségbeesett tekintettel néztem rá, szemeimben ott csillogott a félelem.
- Nézd, én sajnálom... - mondta lehajtott fejjel - Nem akartam veled kiabálni, csak jó lenne ha elmondanád. Már nagyon érdekel. 
Egy nagyot nyeltem, majd számat szólásra nyitottam. 
- Perrie megcsalt téged. - egy pillanatra sem vettem le róla a szemem. Vártam a reakcióját. Féltem, hogy felkapja a vizet, és elkezd ismét kiabálni. De nem így volt. Csak dermedten nézett maga elé. Megfogtam a kezét, és ahogy megszorítottam, egy görcsös sóhaj szakadt fel a mellkasából, és már azt hittem, mindjárt sírva fakad, de visszanyelte a könnyeket, amik az előbb már ott remegtek a szemében. És ez megijesztett. Szorosan magamhoz öleltem, ő pedig kapaszkodott belém, mintha én lennék az utolsó reménye ezen a világon. Annyira nagyon férfira vallott ez az ölelés. Egy nő sírva fakadt volna, de legalábbis minden felszakad belőle, kibeszéli magát. Egy férfi eddig jutott el, nem tovább, ennyit tudott felfedni a fájdalmából.

Interjú :)

HÉ, TE! IGEN TE!
Te is blogolsz? Akkor mindenképp...

...Nézz be ide: http://onedirectionblogcritics.blogspot.hu/
Kate T. veled is szívesen készít interjút, sőt kritikát is! :) Őszintén megmondja a véleményét, szóval ne panaszkodj. Ha kíváncsi vagy, hogy mások mit gondolnak a blogodról, akkor ne kéresd magad! :D

Az említett interjút (velem) megtekintheted ITT, vagy elolvashatod itt is:

1. Miért döntöttél úgy, hogy blogolni kezdesz?
Sok jó fanfiction-t olvastam, és nagyon megtetszett a dolog. A fogalmazás/irodalom mindig is közel állt hozzám, így gondoltam én is megpróbálom, hisz' nem veszíthetek vele semmit. 
2. Mi inspirál téged a következő fejezethez?
Tulajdonképpen az életem. Minden szereplő megszemélyesít valakit a történetben, és nekem így sokkal egyszerűbb megírni egy fejezetet. Ha történik valami rossz/jó, akkor azt megpróbálom beleszőni a következő részbe. Mint minden lány, én is szoktam néhanapján 'álmodozni', és így születik a történet.  Szóval a válaszom: a képzeletem és a valóság.
3. A blogod főszereplője Olivia. Magadról, vagy más személyekről mintáztad? Ha másról, kiről?
Minden barátnőm valamely' tulajdonságát felhasználtam, hogy megalkossam Oliviát. Az alap karaktert valójában egy nagyon jó Londoni ismerősöm ihlette, de a személyisége az engem körülvevő embereké. 
4. Miért pont Zayn-t és Harry-t választottad Olivia szerelmének?
Harry-nek és Zayn-nek egy kicsit rossz fiús beütése van. És mivel Olivia karaktere is hasonló, őket választottam főszereplőként. 
5. Olvasol más blogokat? Ha igen melyikeket, vagy ha nem, miért? Van kedvenced?
Igen olvasok. Hát, nem írnám le az összeset - igazából tömérdek fanfiction-t olvastam már. A legelső amihez szerencsém volt, az az egyik külföldi barátnőm blogja. Már régóta nem ír, de nekem az a kedvenc blogom, mert akkor határoztam el, hogy én is írni szeretnék.
6. Ha ezt a blogot befejezted, fogsz kezdeni újat? Vagy egy következő évaddal folytatod?
Mindenképp szeretnék kezdeni egy új történetet. Szerintem úgy fogom megoldani, hogy ugyanazon a blogon, talán ugyanazokkal a szereplőkkel dolgozom, csak a történet más lesz. 
7. Miért pont a One Direction fiúkkal írsz történetet?
Az együttes nagy hatással volt az életemre. Már a kezdetektől fogva tudtam, hogy ők még sokra viszik. Megmutatták, hogy az álmaink valóra válhatnak. Tudom, ez hülyeség... De amióta írok, sokkal inkább barátoknak, átlagos embereknek tartom őket, akik tehetségesek, nem pedig az egyik leghíresebb boyband-ként gondolok rájuk. 
8. Mi a kedvenc számod a fiúktól?
Az összeset imádom, nem tudnék kiemelni egyet a sok közül. Ha nagyon muszáj lenne, szerintem a 'Torn', mert ez volt a karrierjük kezdete. 
9. Ki a kedvenced az 1D-ből?
Nincs kedvencem. Az összes tagot ugyanúgy szeretem, mindenkit másért.
10. Ki a kedvenced a történetedből?
Talán Zayn. Őt egy kedves, érzelmes srácként írtam bele a történetbe. Szerintem ez a valóságban is így van - már amennyit láttam abból, hogy hogyan bánik Perrie-vel. 
11. Ki/Mi ösztönzött arra, hogy írásba kezdj?
Mint már említettem, az egyik barátnőm blogja. 
12. Mesélnél magadról?
Nos, 14 éves vagyok. Ha jellemeznem kéne magamat, akkor azt mondanám, hogy a humorérzékem és a szívem a helyén van, és könnyen barátkozó típus vagyok. Igaz, nehezen szeretek meg valakit, de ha ez megtörtént, akkor egy életre nem szabadul tőlem! 
Amióta az eszemet tudom, sportolok. Ez a kedvenc időtöltésem a mai napig is. A másik nagy kedvencem pedig a zene. Imádok énekelni, bár szerintem nem tudok - de ez nem tart vissza attól, hogy csináljam.  Most épp gitározni tanulok, így a történetben ez a két szenvedélyem sűrűbben fel fog bukkanni.

BEST SONG EVER

Nem, nem új részt hoztam. De ez még jobb! :D Hallottátok már a BSE-t? 

(saját vidi :D)

Tudom, rossz vagyok, hogy meghallgattam, letöltöttem idő előtt, meg minden, de egyszerűen nem bírtam ki :D :( És azt hiszem elmondhatom, hogy a Best Song Ever tényleg the best song ever. ;) Mielőtt elkezdenétek, hogy 'Jajj, ne hallgassa meg senki, csak miután hivatalosan is feltöltötték.' mondanám, hogy szerintem mindenkinek annyira meg fog tetszeni, hogy a hivatalos közzététel után is hallgatni fogja min. 100 alkalommal egy nap :D Szóval semmi rosszat nem teszel azzal, ha meghallgatod, a srácok sem fognak éhen halni, ha esetleg kevesebb pénzt kapnak (amit kétlek)..

Bocsi a felesleges locsogásért!:D Már csak a klipre kell várni. Hát, jó lesz, az biztos. :3

20. fejezet - Trust no one

Meghoztam az új részt! :) Mostanában alig van ihletem/időm, szóval sajnálom a késést, tényleg. Nincs több hozzáfűznivalóm, jó olvasást! :) x

- Oliv! Kérlek várj meg! Ha szeretsz, akkor megállsz. Szeretsz?
- Nem! Hagyj békén! Hogy tehetted ezt? Utállak! Érted? Utállak! - kiabáltam, majd becsaptam az ajtót magam mögött és lecsúsztam a földre
- Olivia! Kérlek nyisd ki az ajtót! - hallottam meg mély hangját a kettőnket elválasztó 'fal' túloldaláról - Nem az történt, amire gondolsz!
- Igazad van. - nyitottam ki az ajtót egy bájmosollyal az arcomon - Valószínűleg csak képzeltem, hogy a legjobb haverod barátnőjével fetrengsz az ágyban félmeztelenül! - próbáltam rácsapni az ajtót, de a lábával megakadályozta ezt
- Mondtam már, hogy milyen szexi, amikor mérges vagy? - mosolygott kajánul
- Ne kezdd megint, kérlek. - fordultam el tőle
- Annyira kívánlak. - ölelt át hátulról
- Harry! Nem mondom el még egyszer! TAKARODJ KI A SZOBÁBÓL! Látni sem akarlak többé! - löktem ki az ajtón, majd bezártam azt

Nem értitek, hogy mi történt, ugye? Nos... Megpróbálok visszaemlékezni.

Épp most értem haza az edzőteremből. Harry és Niall már rég otthon vannak, hisz ők közelebb laknak, és autóval mentek. A srácok mindig nálunk pihennek, de remélem, most kivételesen az ő házukba mentek. Minden, amit ma akarok csinálni az az, hogy veszek egy forró habfürdőt, és lefekszem aludni. Semmi kedvem ezekhez a hülyékhez, főleg Harry-hez. 
Kulcs... Hol a kulcsom? Én hülye! A másik 3 srác ott volt a házunkban, így nem akartam bezárni őket. Nos, remélem senki nem vette észre... Ha apa már itthon van, akkor rendesen le leszek szidva... Egy 'Megjöttem!' kiáltás után beljebb merészkedtem, és megpillantottam, hogy a konyhában fel van kapcsolva a villany. Megsimogattam Lucky-t és lassan, félig összeszorított szemmel léptem be a helyiségbe, lelkileg már fel voltam készülve a fejmosásra, hogy 'Sarah Olivia Brown! Hogy lehettél olyan felelőtlen, hogy nem zártad be az ajtót? Bárki bejöhetett volna!' blablabla.. De nem az történt, amire számítottam. Harry az asztalnál ült, ahol két pezsgő már be volt hűtve, és valamilyen édesség volt a tányérokon. Fogalmam sincs, hogy mi az, de ahogy ránéztem, a nyál összefutott a számban.
 

Számtalan gondolatom támadt, mikor megpillantottam a mosolya következtében keletkezett gödröcskéit az arcán. De főleg arra gondoltam, hogy hogyan foghattam ki magamnak egy olyan srácot, mint Ő.

*******

- Olivia, szeretnék elmondani neked valamit. Bocsánatot szeretnék kérni, mert alábecsültelek, de van még valami, amit nem bírok tovább magamban tartani. Már amikor először találkoztunk, nagyon szimpatikus voltál nekem. És most itt vagy. El sem tudod képzelni, hogy ez milyen sokat jelent számomra. És te is. Soha nem találkoztam még olyan lánnyal, mint te. Sarah Olivia Brown, azt hiszem, szerelmes vagyok beléd.
- Azt hiszem, én is beléd. - suttogtam halkan az ajkamba harapva
Harry arca közelített az enyém felé, de mikor már csak 2 cm volt köztünk, megállt, és a szemembe nézett. Mivel már kezdtem érezni a pezsgő hatását, megszüntettem a köztünk lévő távolságot, és megcsókoltam. A csók szenvedélyes volt, mégis lassú, majd Harry végighúzta a nyelvét az alsó ajkamon, hogy az belépést nyerjen az én számba. Készségesen megnyitottam neki az utat a nyelvem felé. Nem tudom, hogy miért, de minél közelebb akartam tudni magam Harry-hez. Az érzelmes csók átalakult vad csókcsatába. Éreztem, hogy ebből a harcból nem jöhetek ki győztesként. A közelsége miatt biztonságban éreztem magam. Az eddig nyaka körül pihentetett kezeimmel göndör fürtjei közé túrtam, ami egy öblös nyögést váltott ki belőle. Kétségbeesetten próbálta levenni rólam a felsőmet, míg én is próbáltam lehámozni róla az övét. Mikor a felsőtestemet már csak a melltartóm takarta, lábaimat körbefontam a csípője körül, és így vitt fel engem a lépcsőn, egyenesen a szobámig. Harry letett az ajtó mellett, majd nekilökött a falnak, és kigombolta a nadrágomat. Én csak szenvedtem az övvel, amit tudtommal nem szokott hordani. Próbáltam kikapcsolni, de nem ment. Úgy voltam vele, hogy megpróbálom így lehúzni. Hát, nem jártam sikerrel, de sikerült felfednem a 'V' vonalát, ami eléggé izgató volt.
- Hagyd! Most én teszlek boldoggá téged! - mondta Harry, mivel látta, hogy reménytelen vagyok
Közel akartam érezni magamhoz. A nyakánál fogva magamra irányítottam a tekintetét, és ismét megcsókoltam. Amíg puha, rózsaszín ajkai által nyújtott gyönyört élveztem, Ő becsúsztatta az ujjait az alsóneműmbe.

Nem érdekel, hogy mi lesz. ÉN AKAROM ŐT! Ekkor eszembe jutott, hogy apa bármelyik pillanatban hazajöhet.
- Sajnálom Harry, de ez nekem nem megy. - mondtam sajnálkozóan - Kérlek öltözz fel, és menj el.
- Ahogy akarod. - mondta fájdalmas tekintettel - De tudd, én akkor is csak téged szeretlek. - nyomott egy puszit a homlokomra
Ez aranyos volt tőle. Megmosolyogtatott ez a gesztus.
Harry gyorsan magára kapta a felsőjét, és elindult kifelé a házból. Búcsúzóul csak megölelt, és átlépte a küszöböt. Én megragadtam a csuklóját, és visszarántottam. Megszeppenve nézett rám.
- Ugye milyen rossz, Styles? - mosolyogtam önelégülten, majd megcsókoltam

*******

Reggel 7 óra van, és valaki küldött egy sms-t. Esküszöm megölöm, akárki is volt! Igen, ha valaki felébreszt, akkor elég hisztis tudok lenni... Amikor a kijelzőre pillantottam, a viharfelhők rögtön szétoszlottak. Harry volt az.

"Mit szeretne ma csinálni az én gyönyörű barátnőm? xx" 

"Nem is mondtad, hogy van barátnőd. xx"

"Tényleg? Én nem így emlékszem.. xx"

 "Én nem tudok róla, hogy elmondtad volna. Hogy hívják? xx" 

"Sarah Olivia Brown. Ő a legnagyszerűbb lány a Földön. xx"

 "Így gondolod?"

"Igen. Na, szóval lenne kedved eljönni velem valahova? xx"

"Megcsalod a barátnődet? Harold, Harold... xx" 

Harry végül felhívott, és megbeszéltük, hogy délután átjön hozzánk, és megnézünk egy filmet.
Viszont most van számára egy kis meglepetésem. Remélem örülni fog neki!
Felöltöztem, felkaptam a táskámat, és már úton is voltam a kisállatbolt felé. Harry mondta, hogy imádja a cicákat, így gondoltam veszek neki egyet.

******

Délután 6 óra, de Harry még sehol sincs. Nem akarom hívogatni, majd csak jön valamikor... Vagy mi lenne, ha... Ez az! Elmegyek hozzájuk! Nem tudtam, hogy Harry szereti-e a kiscicákat, de úgy gondoltam, hogy egy már szobatiszta, nagyobb macskának jobban örülne. Lucky nagyon édes volt, ahogy próbált barátkozni vele.

 Felkaptam egy nagyobb piros dobozt, vágtam rá lyukakat, és beleraktam a cicát, akit Zeusznak neveztem el. Felvettem a cipőmet, és elindultam.

******

Itt vagyok a srácok házánál. Kopogtam, csengettem, kiabáltam, de senki sem nyitott ajtót. Már ott tartottam, hogy elmegyek, amikor gondoltam, megpróbálom kinyitni az ajtót. Elvégre mit veszíthetek vele? S láss csodát, nyitva volt. Elkezdtem lábujjhegyen befelé lépkedni, mikor Harry hangját hallottam meg. Mentem a hang után, láttam magam előtt a képet, ahogy szája lágyan formázza a szavakat. Az egyik szobában volt. De ez nem az övé, hanem Zayné, ha jól tudom...
Benyitottam, és mit látok?! Harry fekszik egy lányon. Ez még nem is lenne olyan nagy baj, de... Kit hülyítek? A szívem most tört ezer darabra. Miért pont ezzel a lánnyal?
- Olivia? - törte meg a csendet a csaj idegesítően magas hangja
- Perrie?... 

19. fejezet - Nem bírod a kiképzést?

Meghoztam az új részt! :) Sajnálom, hogy eddig nem tettem meg, de most ugye nyár van, nyaralás, meg egyebek, és bevallom : LUSTA VAGYOK. Sajnálom. Tényleg. Remélem ezzel sikerül majd kiengesztelnem titeket :) Jó olvasást! xx

*Olivia szemszöge*

- Nemár Harry! Add vissza! - próbáltam hatni a göndörkére, aki épp a bikini felsőmet lóbálta a kezében, mivel leszedte rólam fürdőzés közben
- Arra várhatsz Tündérke! - mosolygott rám kárörvendően
- Harold Edward Styles! Add vissza a bikinimet most azonnal! - mondtam határozottan - Különben ...
- Különben mi lesz? - emelgette a szemöldökét
- Különben ... - mielőtt fenyegetőzök ki kéne találnom, hogy mivel is teszem - Majd meglátod! - mondtam
- Hát, ahhoz, hogy bosszút állj, ki kell jönnöd a medencéből. - mondta egy kaján mosoly kíséretében
- Harry... Utoljára kérlek... Add vissza! - biggyesztettem le az ajkam
- Harry, add már vissza neki! - jött ki Liam a házból
- Jólvan, jólvan. De ezzel még nem végeztünk!- mutatott rám, és odadobta a bikinimet

*Harry szemszöge*

Hm. Nem tudom, hogy mivel kéne bosszút állni Olivon... Már két órája fekszek az ágyamon a plafont vizslatva, de nem jönnek az ötletek..
Igen, persze, szeretem a kis Tündérkémet, de Harry Styles-t nem győzheti le egy lány. Ez kép-te-len-ség. 
Épp a kikapcsolt TV-t bámultam, amikor eszembe jutott, hogy Niall ma kondizni megy.
- Ez lesz az! - gondoltam - Kizárt, hogy Olivia bírná a kiképzést mellettünk. Megyek, és szólok Niall-nek, hogy hárman megyünk. 

*Olivia szemszöge*

Gondolkodtam, és rájöttem, hogy a nyár folyamán nagyon ellustultam... Felszedtem két kilót, és kötelességemnek érzem, hogy ennyit - vagy akár többet - le is fogyjak. Elhatároztam, hogy elmegyek futni. Most úgy sincs az a kibírhatatlan hőség, ami az elmúlt két napra jellemző volt. Londoni vagyok, hahó! Nem szoktam hozzá a kánikulához. 
Gyorsan magamra kaptam egy sportosabb szettet, megnéztem magam a tükörben. Nem állt olyan rosszul, mint ahogy azt képzeltem. 

 

Én sosem voltam az a lány, aki minden nap miniszoknyát, és tűsarkút hord. Inkább ez a stílus jellemző rám.

Lementem a konyhába, kerestem egy üres flakont, és megtöltöttem vízzel.
Nos, akkor indulhatok is, minden megvan!

Épp a bejárati ajtón akartam kilépni, amikor valaki megfogta a kezem, és visszarántott. Magas volt, neki csapódtam a mellkasának. 
- Nem mész sehova. Úgy értem nélkülünk. Most szépen velünk jössz! - kapott fel Harry
- Dehogy megyek! Épp futni indultam, de ne zavarjon... - mondtam mérgesen
- Ne aggódj, nem zavar. Jó is, hogy ilyen sportos kedvedben vagy, biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog a hely, ahova megyünk. 
- Hát nagyon remélem, hogy nem egy újabb Nando's körút miatt hagyom ki a futást. Akkor várjatok, átöltözök... - mondtam, a levegőt lemondóan kifújva
- Ne! - mondta - Így pont jó vagy!
Beültünk a kocsiba, de előtte még bekötötték a szememet. Nem szeretem a meglepetéseket! Szülinapi parti nem lehet, hisz az 3 hete volt. Névnapom sincs. Mit terveznek?

*Harry szemszöge*

Alig várom, hogy meglássam Olivia arcát, amikor megpillantja, hogy hova hoztam. Biztos vagyok benne, hogy nem járt még azon a helyen - elég kemények ott az edzések. Kíváncsi vagyok hány percig bírja. 2? Nem, legyen 5 perc, de nem adok neki többet!

*Niall szemszöge*
Amikor Harry elmondta, hogy jönnek velem edzeni, még örültem is, hisz nem szeretek egyedül lenni a többi izzadó srác között. De amikor megosztotta velem, hogy miért akarja elhozni Oliviát, egy kicsit mérges lettem. Szeretem Harry-t, olyan nekem, mint egy testvér, de néha elég nagy seggfej. Nem tudja elfogadni, ha nem ő nyer. Harry vezet, és csak az útra figyel. Gondoltam elmondom Oliviának, hogy mit tervez Harry, hisz nem árt, ha tudja.
Mikor Olivot beavattam, döbbenten nézett rám. Ez a sokk körülbelül fél percig tartott, aztán már egy terve is volt, hogy hogyan tudnánk megleckéztetni Harryt. Nem mondom, jót fogunk nevetni! 

*Olivia szemszöge*

Nem hittem volna, hogy Harry ilyen hím-soviniszta .. Szóval nem hiszi, hogy bírom a kiképzést? Na majd meglátjuk! Niall tudja, hogy hova visz minket Harry, írt egy sms-t a kóceráj vezetőjének, hogy tegyenek úgy, mintha már régóta ismernének engem. 
Megérkeztünk. Harry segített kiszállni a kocsiból, és folyamatosan engem nézett. Nem tudom, hogy mire várt... Kidülledt szemekre és nyitott szájra? Hát Harold, ez nem jött össze.  Magabiztosan besétáltam a recepcióra, a recepciós levágta, hogy én vagyok az a lány, akiről Niall írt. Köszönt nekem, majd megölelt, mint egy rég nem látott barátot. Harry csak bámult ránk.
- Ti... Ti ismeritek egymást? - kérdezte halkan
- Persze! Amióta ideköltöztünk, ide jártam minden héten, egészen januárig. 
A kis fürtösön látszott, hogy rendesen összezavarodott. Most mit mondjak? Megérdemli!
Elkezdtem sétálni az edzőterem felé, persze Niall vezetésével, mert még sosem voltam itt. Bent mindenki úgy üdvözölt, mint egy régi ismerőst. 
Nekem fogalmam sem volt, hogy kit hogy hívnak, így csak mosolyogtam, megöleltem őket, volt akinek még puszit is adtam. Most, hogy túl vagyok a kínos részén a dolognak, jöjjön az, amiben igazán jó vagyok - a testmozgás.
Amióta az eszemet tudom, mindig sportoltam valamit. Kézilabda, röplabda, vízilabda, úszás... A jelenlegi nagy kedvencem pedig a foci. 
Nos, tervem következő lépése - Mr. Styles-t kifárasztani.
Harry-vel megbeszéltük, hogy versenyzünk. Ugyanazokat a dolgokat csináljuk, ugyanannyi ideig. Aki tovább talpon marad, az nyer.
Szinte mindent kipróbáltunk, de a végére hagytam a kedvencemet, ami nem más, mint a futás. Szóval mentünk a futópadra. Látnotok kellett volna Harry-t!   10 centiméterre sem tudta elemelni a lábát a talajtól, annyira fáradt volt. Én csak egy biztató mosolyt küldtem felé, de belül azt gondoltam, hogy ezt az egészet magának köszönheti.
Már lassan fél órája futunk, és Harry mindjárt összeesik. Nem állítom, hogy én nem vagyok fáradt, de ez az a jól eső fáradtság, nem pedig a 'mindjárt meghalok' fajtája. Harry-nél szerintem az utóbbi érvényesül.
35. perc, Harry még mindig bírja, de látom rajta, hogy mindjárt feladja. Niall felügyelte a mi kis 'összecsapásunkat', írta a pontokat, az időt, teljesítményt, és minden létfontosságú dolgot. A 43. percben Harry leállította a gépet, és szaladt vízért - gondolom. Semmit nem mondott, csak rohant. Megvártuk, amíg kiér a látó- és hallókörünkből, majd elkezdtünk nevetni. Hihetetlenül vicces volt! Főleg, hogy ő nem tudott semmiről. Most, hogy a verseny befejeződött, Niall is elment edzeni, én pedig mentem utána. Olyan édes fejet vágott, miközben a gyakorlatokat csinálta, hogy muszáj volt lefényképeznem. 

Mikor Harry előkerült, első dolga volt lefeküdni a földre. Odamentem, leguggoltam mellé, és a fülébe súgtam, hogy 'Na mi van Harold? Nem bírod a kiképzést?' és kimentem az ajtón, miután elköszöntem Niall-től. Még sikerült elcsípnem 2 mondatot.
- Te elmondtad neki? - kérdezte Harry
- Bocs, haver. - mondta Niall

Csodával határos módon, még mindig nem voltam fáradt, így futottam hazáig, de amit Harry tett nem fogom egyhamar elfelejteni. Nem szeretem, amikor a nőket nem tekintik egyenrangú félnek a férfiak. Remélem a kis kócos tanul valamit az esetből...

Közérdekű

KÖZÉRDEKŰ! Minden blogger/bloggerina, figyelem!

Kedves olvasóm, nem olvasóm, bárki, aki olvassa ezt!


Nos, ha bármelyik blogra fel vagy iratkozva, és szereted is azt a blogot, akkor figyelned kell arra, hogy a GOOGLE-BLOGREADER MEGSZŰNIK! 

 Diana Brunwin oldaláról másoltam ki ezt a tájékoztatót, amit Ő írt minden bloggerina/blogger figyelmébe!

"Bizonyára a blogspot ezen rész - a design készítő, fanfic író - nem igazán értesült erről az "eseményről". Csak páran tudnak róla nekem is a nővérem szólt, mivel ő egy teljesen más műfajba blogol, de ez most teljesen mindegy. Bizonyára fogalmatok sincs, hogy mi az a Google Reader, mert én se tudtam először.
Mi az a Google Reader?
Mindennap fellépsz a blogspot fiókodba, s megnézed milyen friss bejegyzések kerültek fel más-más blogra. Ezt jelenti a Google Reader, ami behozza a friss bejegyzéseket, hogy ne kelljen mindig, folyamatosan nézned az adott blogod. Nos, ez fog megszűnni. TEHÁT EZ[KÉP]

Akkor mi lesz? Mindennap sorba meg kell néznem a blogokat?
Nem, nem kell! Van egy olyan oldal, ahova ha beregisztrálsz minden blogod bekerül, amit követsz és úgy fogod OTT(!) azon az oldalon látni, mintha blogspoton lennél. De, csak is látni fogod. Ott tudomásom szerint nem írhatsz bejegyzést a blogodra(bloglovinon), csak látod a friss bejegyzéseket. Ugyan úgy berakhatod a saját blogodat is, de csak azt látod ott, hogy kiköveti ott bloglovinon.Tehát blogspoton felrakod az új részt és bloglovinon látják.

Tehát körülbelül három hét múlva már nem fogod blogspoton látni a friss bejegyzéseket tudomásom szerint.

Mi az a "bloglovin"?Az említett oldal, melynek segítségével láthatod kedvenc blogjaid legújabb bejegyzéseit.

BLOGLOVIN LINK!



Megkérlek titeket, hogy minél több emberhez juttassátok le ezt a leírást. Akár linkeld valahova ezt a bejegyzést, vagy ilyesmik. FONTOS LENNE!


PONTOSÍTOK!
A feliratkozók is eltűnnek magyar idő szerint július 1.-jén "

Noricii ebben a bejegyzésében segít neked elkészíteni saját blogod bloglovinját! 

1., Beregisztráltok Bloglovin-ra
Ahol az van írva, hogy 'Full name' oda azt a nevet adjátok meg, amivel ide, blogspotra vagytok beregisztrálva, mert az fog látszani

2., 

Ha követni akarsz egy blogot, látni akarod a frissítéseit, akkor fontos, hogy menj rá, hogy 'Follow' !

ISMÉTLÉS: AZ INFORMÁCIÓKAT NORICII-TŐL, ÉS DIANA BRUNWINTÓL MÁSOLTAM KI, TEHÁT TŐLÜK KÉRDEZZETEK, HA ESETLEG NEM ÉRTETEK VALAMIT! 

TEHÁT A FORRÁSOK: DIANA BRUNWIN

                           NORICII 
                         •hayley•