Egy esőcseppet éreztem meg az arcomon. Majd ezt az egyet követte még 4-5, mikor elhúzódtam Zayn-től, és felálltam. Nem tudom meddig ölelkeztünk, de nem is számított. Örültem, hogy számíthatok rá. És ő is tudja, hogy én mindig ott leszek neki. Olyan nekem, mint egy testvér. Kitart mellettem és megvéd.
Mire észbe kaptam Zayn már a kezemnél fogva húzott maga után egyenesen az autója felé.
- Ülj be, hazaviszlek! - mosolygott rám
Bepattantam a kocsiba, és bekapcsoltam az övemet. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de engem annyira elszomorít, mikor látom, ahogy az esőcseppek folynak le az ablakon. Csak menedéket szeretnének kapni, de mi kizárjuk őket. Csak bámultam kifelé az ablakon, mikor megláttam egy ismerős járgányt, és annak tulajdonosát. Megkértem Zayn-t, hogy álljon meg, és kiugrottam a járműből. Odaszaladtam a másik autóhoz, és elkeseredetten nyugtáztam, hogy jól láttam, amit láttam. Harry volt az. Az előbb elütött egy kutyát, és meg sem állt volna, ha nem kiabálok utána. Jobban szemügyre vettem az állatot, és keserves zokogásban törtem ki. Ismét... Styles úr kiszállt a kocsijából és elindult felénk. Rohanni kezdtem felé, de Zayn odajött, és a kezeim felé kapott - sikertelenül. Szaladtam tovább Harry irányába, ő rám mosolygott, én pedig ráugrottam. Elestünk, és elkezdtem ütögetni őt, ahol csak értem. Végül Zayn rángatott le róla. Felállt, leporolta a ruháját - nem mintha sokat ért volna - és kérdőre vont.
- Ez az egész azért van mert rajtakaptál Perrie-vel? - kapott a szájához, gondolom rájött, hogy ezt nem kellett volna kimondania, főleg, hogy Zayn is itt van.
- Hogy mit csinált? - közelített felé Zayn. Ha tekintettel ölni lehetne, Hazz már rég halott lenne.
- Zayn, kérlek szállj vissza az autóba, ezt majd később megtárgyaljátok. Most viszont szeretnék beszélni Harry-vel. Négyszemközt. - akadályoztam meg a kitörni készülő verekedést
Malik visszaballagott a járgányához, közben néha-néha hátrapillantott.
- Harry... Tudod, hogy milyen kutya volt ez? - szökött ki egy könnycsepp a szememből
- Nem... - mondta lehajtott fejjel
- Nos, ő itt Lucky, a kutyám. Egy idős nénitől kaptam, hogy vigyázzak rá, mert ő már képtelen eltartani. De te most elütötted, és itt hagytad volna. - összeszorított ajkaim között préseltem ki e szavakat
A kutyám már nem él, kétségtelen. Odaléptem hozzá, hogy jobban szemügyre vegyem. A szemei meredten bámultak a hideg aszfaltra. Nem lélegzett. Számtalan zúzódást véltem felfedezni rajta. Fekete-fehér szőrét egy keréknyom díszítette. Nem tudom elhinni, hogy nincs velem többé...
- Nézd, Oliv. Sajnálom. Majd veszek neked egy új korcsot. - mondta szemrehányóan
- Hihetetlenül érzéketlen vagy, tudod? - néztem rá mérgesen
- Már miért lennék az? - kérdezte értetlenül
- Tényleg nem érted? - nevettem fel cinikusan - Azt hiszed, hogy mindent és mindenkit ilyen egyszerűen pótolni lehet? Fogalmad sincs róla, hogy számomra mennyit jelentett ez a 'korcs'. Nagyon kötődtem hozzá, sokkal jobban, mint hozzád. Egy kutya szeretetet ad, és nem kér cserébe semmit. Te pedig csak egy önző, elkényeztetett - böktem meg a mellkasát mindegyik szónál - hűtlen, beképzelt sztárocska vagy. Ha eddig nem jöttél volna rá - köztünk mindennek vége. - mondtam, majd felkaptam Lucky-t és Zayn autója felé siettem
- De apa, én szeretném eltemetni őt a kertben. - mondtam könnybe lábadt szemekkel
- Szó sem lehet róla. - jelentette ki határozottan
- Apukádnak igazan van Olivia drágám, az a dög idecsalna minden bogarat és tudod, hogy mennyire utálom a bogarakat, igaz szívem? - rontotta tovább a helyzetet apa menyasszonya
- Azt gondolja, hogy attól, hogy nem sokára maga lesz az új 'anyám', majd megszeretem, és érdekelni fog, hogy mit gondol? Maga soha nem lesz képes anyukám helyébe lépni. Nem ér fel hozzá. Nem tudom, hogy apa miért pont magát, a legkibírhatatlanabb picsát választotta, mikor annyi okos és kedves nő lakik Londonban. Magának pedig biztosan csak a pénzünk kell. De mielőtt az esküvőn kimondja a 'boldogító' igent, jusson eszébe, amit most mondok: ha beházasodik a családba, pokollá fogom tenni a hátralévő életét. - köptem felé a szavakat, majd mikor monológom végére értem, felszaladtam a szobámba
- Nem hiszem el, hogy ez a liba fogja nekem megmondani hogy mit csináljak és mit ne. - mérgelődtem magamban
Felkaptam a telefonomat és tárcsáztam az egyetlen embert, akihez most kedvem volt, és nem volt előtte titkolnivalóm. 10 perc múlva már a házunk előtt állt a kocsijával, én pedig kezembe vettem a táskámat, és lesétáltam hozzá. Mikor kinyitottam a kocsi ajtaját, egy boldog szempárral találkoztam. Nem tudtam, minek örül ennyire, mikor semmi oka sem lenne rá.
- Na, elmondod, hogy miért vagy ennyire feldobva?- kérdeztem miközben behuppantam az anyósülésre
- Van számodra egy meglepetésem. - mondta izgatottan
- Igen? És mi az? - néztem csillogó szemeibe
- Nos... Tudom, hogy mennyire szomorú vagy, mert elvesztetted Lucky-t, ezért... - fordult hátra a hátsóülésekhez - Gondoltam ez majd enyhíti a fájdalmat. Ígérem, segítek majd gondozni őt, és gondoskodni fogok róla. Ő a mi közös kutyánk. - fordult vissza hozzám
- El sem tudod képzelni, hogy ez mennyire jól esik. - öleltem körül nyakát könnybe lábadt szemekkel
- Akkor miért sírsz? - kérdezte, miközben a hátamat simogatta puha, hatalmas kezeivel
- Mert boldog vagyok. Köszönöm. - suttogtam, szinte csak tátogtam, hang nem igazán jött ki a számon
- Ha téged boldognak látlak, az mindent megér. - mondta
* Harry szemszöge *
Nem tudom mi baja van Oliviának, ez csak egy kutya. Nem lesz világvége attól, hogy meghalt.
Bepattantam a kocsiba, és olyan gyorsan vezettem, ahogy csak tudtam. A fejemet teljesen elöntötte a düh és a csalódottság. Csak otthon akartam lenni. A szobámban. Egyedül.
Leparkoltam a garázs előtti felhajtón, kiszálltam a kocsiból, és bezártam. A bejárati ajtó felé mentem, miközben kétségbeesetten kerestem a ház kulcsait. Mikor megtaláltam, beillesztettem a megfelelőt a zárba, elfordítottam, kinyitottam az ajtót, ledobtam a cipőimet, és a szobám felé vettem az irányt. Átcaflattam a nappalin, de útközben megakadt a szemem valamin. Egy piros doboz, lyukakkal az oldalán. Lassan odasomfordáltam az említett tárgyhoz, és leemeltem róla a tetejét. Egy macska pillantott vissza rám a csomag aljáról. Nyakában megpillantottam egy kártyát 'Harry-nek' felirattal. Kinyitottam.
Mire észbe kaptam Zayn már a kezemnél fogva húzott maga után egyenesen az autója felé.
- Ülj be, hazaviszlek! - mosolygott rám
Bepattantam a kocsiba, és bekapcsoltam az övemet. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de engem annyira elszomorít, mikor látom, ahogy az esőcseppek folynak le az ablakon. Csak menedéket szeretnének kapni, de mi kizárjuk őket. Csak bámultam kifelé az ablakon, mikor megláttam egy ismerős járgányt, és annak tulajdonosát. Megkértem Zayn-t, hogy álljon meg, és kiugrottam a járműből. Odaszaladtam a másik autóhoz, és elkeseredetten nyugtáztam, hogy jól láttam, amit láttam. Harry volt az. Az előbb elütött egy kutyát, és meg sem állt volna, ha nem kiabálok utána. Jobban szemügyre vettem az állatot, és keserves zokogásban törtem ki. Ismét... Styles úr kiszállt a kocsijából és elindult felénk. Rohanni kezdtem felé, de Zayn odajött, és a kezeim felé kapott - sikertelenül. Szaladtam tovább Harry irányába, ő rám mosolygott, én pedig ráugrottam. Elestünk, és elkezdtem ütögetni őt, ahol csak értem. Végül Zayn rángatott le róla. Felállt, leporolta a ruháját - nem mintha sokat ért volna - és kérdőre vont.
- Ez az egész azért van mert rajtakaptál Perrie-vel? - kapott a szájához, gondolom rájött, hogy ezt nem kellett volna kimondania, főleg, hogy Zayn is itt van.
- Hogy mit csinált? - közelített felé Zayn. Ha tekintettel ölni lehetne, Hazz már rég halott lenne.
Malik visszaballagott a járgányához, közben néha-néha hátrapillantott.
- Harry... Tudod, hogy milyen kutya volt ez? - szökött ki egy könnycsepp a szememből
- Nem... - mondta lehajtott fejjel
- Nos, ő itt Lucky, a kutyám. Egy idős nénitől kaptam, hogy vigyázzak rá, mert ő már képtelen eltartani. De te most elütötted, és itt hagytad volna. - összeszorított ajkaim között préseltem ki e szavakat
A kutyám már nem él, kétségtelen. Odaléptem hozzá, hogy jobban szemügyre vegyem. A szemei meredten bámultak a hideg aszfaltra. Nem lélegzett. Számtalan zúzódást véltem felfedezni rajta. Fekete-fehér szőrét egy keréknyom díszítette. Nem tudom elhinni, hogy nincs velem többé...
- Nézd, Oliv. Sajnálom. Majd veszek neked egy új korcsot. - mondta szemrehányóan
- Hihetetlenül érzéketlen vagy, tudod? - néztem rá mérgesen
- Már miért lennék az? - kérdezte értetlenül
- Tényleg nem érted? - nevettem fel cinikusan - Azt hiszed, hogy mindent és mindenkit ilyen egyszerűen pótolni lehet? Fogalmad sincs róla, hogy számomra mennyit jelentett ez a 'korcs'. Nagyon kötődtem hozzá, sokkal jobban, mint hozzád. Egy kutya szeretetet ad, és nem kér cserébe semmit. Te pedig csak egy önző, elkényeztetett - böktem meg a mellkasát mindegyik szónál - hűtlen, beképzelt sztárocska vagy. Ha eddig nem jöttél volna rá - köztünk mindennek vége. - mondtam, majd felkaptam Lucky-t és Zayn autója felé siettem
- De apa, én szeretném eltemetni őt a kertben. - mondtam könnybe lábadt szemekkel
- Szó sem lehet róla. - jelentette ki határozottan
- Apukádnak igazan van Olivia drágám, az a dög idecsalna minden bogarat és tudod, hogy mennyire utálom a bogarakat, igaz szívem? - rontotta tovább a helyzetet apa menyasszonya
- Azt gondolja, hogy attól, hogy nem sokára maga lesz az új 'anyám', majd megszeretem, és érdekelni fog, hogy mit gondol? Maga soha nem lesz képes anyukám helyébe lépni. Nem ér fel hozzá. Nem tudom, hogy apa miért pont magát, a legkibírhatatlanabb picsát választotta, mikor annyi okos és kedves nő lakik Londonban. Magának pedig biztosan csak a pénzünk kell. De mielőtt az esküvőn kimondja a 'boldogító' igent, jusson eszébe, amit most mondok: ha beházasodik a családba, pokollá fogom tenni a hátralévő életét. - köptem felé a szavakat, majd mikor monológom végére értem, felszaladtam a szobámba
- Nem hiszem el, hogy ez a liba fogja nekem megmondani hogy mit csináljak és mit ne. - mérgelődtem magamban
Felkaptam a telefonomat és tárcsáztam az egyetlen embert, akihez most kedvem volt, és nem volt előtte titkolnivalóm. 10 perc múlva már a házunk előtt állt a kocsijával, én pedig kezembe vettem a táskámat, és lesétáltam hozzá. Mikor kinyitottam a kocsi ajtaját, egy boldog szempárral találkoztam. Nem tudtam, minek örül ennyire, mikor semmi oka sem lenne rá.
- Na, elmondod, hogy miért vagy ennyire feldobva?- kérdeztem miközben behuppantam az anyósülésre
- Igen? És mi az? - néztem csillogó szemeibe
- Nos... Tudom, hogy mennyire szomorú vagy, mert elvesztetted Lucky-t, ezért... - fordult hátra a hátsóülésekhez - Gondoltam ez majd enyhíti a fájdalmat. Ígérem, segítek majd gondozni őt, és gondoskodni fogok róla. Ő a mi közös kutyánk. - fordult vissza hozzám
- El sem tudod képzelni, hogy ez mennyire jól esik. - öleltem körül nyakát könnybe lábadt szemekkel
- Akkor miért sírsz? - kérdezte, miközben a hátamat simogatta puha, hatalmas kezeivel
- Mert boldog vagyok. Köszönöm. - suttogtam, szinte csak tátogtam, hang nem igazán jött ki a számon
- Ha téged boldognak látlak, az mindent megér. - mondta
* Harry szemszöge *
Nem tudom mi baja van Oliviának, ez csak egy kutya. Nem lesz világvége attól, hogy meghalt.
Bepattantam a kocsiba, és olyan gyorsan vezettem, ahogy csak tudtam. A fejemet teljesen elöntötte a düh és a csalódottság. Csak otthon akartam lenni. A szobámban. Egyedül.
Leparkoltam a garázs előtti felhajtón, kiszálltam a kocsiból, és bezártam. A bejárati ajtó felé mentem, miközben kétségbeesetten kerestem a ház kulcsait. Mikor megtaláltam, beillesztettem a megfelelőt a zárba, elfordítottam, kinyitottam az ajtót, ledobtam a cipőimet, és a szobám felé vettem az irányt. Átcaflattam a nappalin, de útközben megakadt a szemem valamin. Egy piros doboz, lyukakkal az oldalán. Lassan odasomfordáltam az említett tárgyhoz, és leemeltem róla a tetejét. Egy macska pillantott vissza rám a csomag aljáról. Nyakában megpillantottam egy kártyát 'Harry-nek' felirattal. Kinyitottam.
" Most fogaim közé szorított szívvel, bátran kinyögöm: átkozottul, rémületesen fontos vagy nekem. Egy ilyen végzetes érzésnek akkora súlya van, hogy időnként kedvem támad futni előle, vagy toronyugrást fontolgatok. Egyetlen nyelvben sincsenek olyan szavak, amelyek megfelelőképp ki tudnák fejezni, mit érzek irántad. Az életem általad és veled nyert értelmet. Szürke világom általad vált színessé. Általad és veled, a szívem nem csak dobog, hanem énekel és ujjong. Szeretlek!
Olivia xoxo "A könnyek egymás után folytak le az arcomról, térdeim elgyengültek, és a földre rogytam. Hogy tehettem ezt vele? Elvesztettem azt, aki a legfontosabb számomra. Minden az én hibám.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése