6. fejezet - Te meg ki vagy ?

Elég unalmas rész lett, de azért remélem tetszeni fog :) 

Június 27. Holnapután lesz a születésnapom. A tizennyolcadik. Végre nagykorú leszek ! Louissal a múltkori incidens óta nem beszéltem. Nagyon jól megvagyok nélkülük, de azért hiányoznak. Lehet, hogy nem kellett volna így felkapnom a vizet. Elvégre nem tudhatta, hogy miken mentem keresztül. Gondolom csak megakart viccelni és ő sem sejtette, hogy így ki fogok borulni. Mostmár nagyon rosszul érzem magam a történtek miatt. Lehet hogy bocsánatot kérek tőle. A medencés buli elmaradt a Louissal való civakodásunk miatt. Na jó. Ez a "civakodás" annyiból állt, hogy ha hívtak nem vettem fel és mindegyikőjüket kerültem. Nem is kerültem ... Inkább csak tisztes távolságból néztem, hogy miket csinálnak. Igen, ez a megfelelő kifejezés. Csak most jöttem rá, hogy a TV milyen jó kis találmány, ha a barátaid világsztárok és nem akarsz velük találkozni. Így nyomon követheted őket anélkül, hogy tudnának arról, hogy kíváncsi vagy rájuk. Azért ez így mégis elég furán hangzik, nem ?!

Úgy döntöttem, hogy kicsit kiszellőztetem a fejem és elmegyek sétálni. Felvettem egy egyszerű szettet, majd letrappoltam a földszintre.

Nyugodtan megtehettem, hiszen nincs itthon senki rajtam kívül. Apu szokás szerint dolgozik, Miranda pedig a fiúkkal van. Azért neki mégsem tilthatom meg, hogy találkozzon velük, csak mert összevagyok veszve Louissal, nemde ? Az előszobában felvettem egy tornacipőt, a telefonomat pedig eltettem a zsebembe. Már indultam volna lefelé, amikor hallottam, hogy egy kocsi megáll a ház előtt. Kikukucskáltam az ablakon. Egy srácot láttam kiszállni az autóból, aki ezután behajolt a hátsóülésre és kivett egy óriási csokor virágot. 80%-ban biztos voltam benne, hogy nem nekem hozza, mert hát miért hozna nekem bárki is virágot ? De akkor is ott van az a 20% .. Az a 20% nagyon is reménykedett benne, hogy én kapom a csokrot. Csöngettek. Tétováztam egy kicsit, de végül elindultam az ajtó felé. Ahogy kinyitottam csak a rózsákat láttam, amik eltakarták a fiú fejét. Átnyújtott egy papírlapot, de nem szólalt meg. Félve ugyan, de elvettem a kezéből és olvasni kezdtem. Szép kézírás, finom vonalak. Gyönyörű volt.

Kedves Olivia !
Nem szeretnék megszólalni, míg végig nem olvastad a levelem, mert félek, hogy felismernél. A közvetkező pár mondatomból már kitalálhatod, hogy ki vagyok és mit is szeretnék. Már régóta elszerettem volna mondani, de úgy láttam mással szimpatizáltál. Most vettem a bátorságot és hát itt vagyok. Hogy őszinte legyek, már akkor megtetszettél, amikor összefutottunk az iskolád folyosóján. Nagyon szomorú voltam, hogy az elmúlt napokban nem láthattalak. Remélem nem rémiszt meg, ha azt mondom; hiányoztál. Nem szeretnék regényt írni neked, szóval rátérnék a lényegre. Eljönnél velem randizni ?

Nagyon meglepett. Ő itt ? És randizni akar velem ? Nem gondolkoztam sokáig. 
- Persze Zayn. Szívesen elmegyek veled randizni. - egy halk sóhaj hagyta el a száját. Gondolom megkönnyebbült. 
Elvette arca elől a rózsákat és átadta nekem, majd féloldalas mosolyra húzta száját.
- Nagyon féltem, hogy nemet fogsz nekem mondani - vágott szomorú fejet - de nagyon örülök, hogy nem így történt. - mosolygott újra. 
- Tudod, nem akarlak kitessékelni a házból, meg sem tehetném, mivel csak az ajtó előtt állsz, de éppen sétálni indultam és nem szeretném elhalasztani ezt a programomat. 
- Akkor veled tartok ! - mondta magabiztosan 
- Jól hangzik, de egyedül szeretnék lenni. - hárítottam el
- Rendben. Akkor hatra érted jövök, jó ? 
- Tökéletes ! - mosolyogtam rá.
- Na. Nem akarlak feltartani, úgyhogy megyek is. Ó, várj ! Majd elfelejtettem ! Szeretném, ha ezt vennéd fel a randinkra. - mondta, majd a háta mögül előhúzott egy álomszép ruhát.
 
- Úristen ! - mondtam bambán
- Mi a baj ? Nem tetszik ? - tekintete aggodalmat tükrözött.
- De-de, nagyon is tetszik ! De mennyibe kerülhetett ez neked ?! 
- Ó, ugyan ! Az ne érdekeljen ! Nem fogok csődbe menni egy ruha miatt. Meg amúgy is .. Ha neked örömet szerzek, az megér minden pénzt. - mosolygott
Ez a mosoly ! Ha sokszor csinálja még ezt, azt hiszem belehalok a gyönyörbe.
- Nos, ez esetben nagyon köszönöm. - mosolyogtam rá, majd elvettem a ruhát és egy puszit nyomtam az arcára. 
Mi van velem ? Én nem szoktam ilyeneket csinálni ! 
- Akkor majd jövök érted. - ölelt meg, majd elköszöntünk egymástól, beszállt az autójába és elhajtott.

Ahogy terveztem, elmentem sétálni. 
A parkban láttam egy idős nénit. Nagyon magányosnak tűnt, így leültem mellé a padra. Már beszélgettünk egy ideje, mikor nem bírtam tovább.
- Miért tetszik egyedül itt üldögélni ? - kérdeztem
- Hát aranyom .. Nincs kivel. Ha lenne, hidd el, hogy nem itt ülnék. A férjem és a két gyermekem tavaly autóbalesetben elhunyt. - csordult le egy könycsepp az arcán - Én is elég öreg vagyok már, nem igazán tudom eltartani a kutyusomat, Lucky-t. Gondolkoztam rajta, hogy elajándékozom, de attól tartok, hogy az új gazdája rosszul fog vele bánni és szerintem nem ezt érdemli. Te nagyon rendesnek tűnsz. Megkérhetlek arra, hogy viseld gondját az én kis drágámnak ? 
Meglepett a kérdése, de jól esett, hogy ennyire bízik bennem és szívesen segítek neki.
- Persze ! Az nagyon jó lenne !
- Köszönöm kislányom. Lucky ! - kiáltott a kutyájának, aki idejött gazdájához. 
Egy gyönyörű dalmatakölyök volt. Nagyon édes. Szerintem jól megleszünk. 
Még váltottunk pár szót a nénivel, akiről megtudtam, hogy Jennifer White-nak hívják. Kiderült, hogy csak két utcával lakik arrébb a házunktól. Elbúcsúztunk, majd elváltunk azzal a feltétellel, hogy minden kedden meglátogatjuk őt Lucky-val. Még játszottam pár percet a kutyussal, majd elindultunk az új otthona felé.

Mikor beléptem a házba, egyből az órára pillantottam. Még 3 órám van elkészülni a randira. Elindultam a  szobámba, de útközben hangokat hallottam kiszűrödni apa szobájából. Tudtommal még dolgozik .. Bepillantottam a helyiségbe és lefagyva álltam a küszöbön. 
- Te meg ki vagy ? - kérdeztem