2. fejezet - Mi ? Azt már nem !

Szeretném, ha kommentelnétek azzal kapcsolatban, hogy mi a véleményetek a blogról. Most még nincs kikötés, hogy mennyi hozzászólás után jön az új rész, de a 3. fejezetnél már lesz :)

Reggel 7:30. Az ébresztőm csörög, azaz most el kéne kezdeni készülődni, mivel suli. Szuper ! ... Felültem az ágyban, nyújtózkodtam egyet, majd belebújtam a nyuszis mamuszomba. Lassan átcsoszogtam Miranda szobájába megnézni, hogy felkelt-e már. Ahogy beléptem az ajtón, egy póló landolt a fejemen. 
- Ezek szerint már fent van .. - mérgelődtem magamban
Így is volt. Éppen a szekrénye előtt állt és dobálta ki belőle a ruhákat. Megköszörültem a torkom, majd odaadtam neki a pólót, amit az imént sikeresen rádobott a fejemre.
- Oh ! Oliv ! De jó, hogy itt vagy ! Nem tudok választani, hogy mit vegyek fel ma. Elvégre ez egy különleges nap, ma jön a suliba a One Direction ! - ujjongott. Igen, oda meg vissza van értük, főleg Liamért - Kérlek segíts ! - mondta, és kiskutya szemekkel nézett rám.
- Oké-oké. Csak ne nézz így többet. Te is tudod, hogy arra nem tudok nemet mondani. - néztem rá szúrós szemmel.
Elkezdtem kutakodni a szekrényében. Nem is kellett sokáig keresgélnem, szinte egyből megtaláltam a megfelelő ruhadarabokat.

- Jajj ! Köszönöm Ol ! Ez tökéletes ! - ugrott a nyakamba - De ... - komolyodott el az arca - Szerinted Liamnek tetszeni fog ?
- Te butus ! Hát persze ! Meg amúgy sem hiszem, hogy ruha alapján ítélné meg az embereket. Ha odaállítanál szakadt gatyában és foltos pólóban akkor is tetszenél neki. - nyugtattam
- És még én vagyok a butus ! ... - forgatta a szemét, majd elkezdett nevetni.
- Na de sipirc készülődni, mert én elkések a suliból, te meg lekésel a nagy találkozásról Liammel.
Gyorsan kimentem az ajtón mielőtt még bármit is mondhatott volna. Utam a fürdőbe vezetett. Elvégeztem a szokásos reggeli teendőimet és felvettem egy véletlen szerűen kiválasztott ruha összeállítást. Megpördültem a tükör előtt és nyugtáztam; egész jól nézek ki.
 
Most jöhet a smink ! Nem vagyok oda azért, ha 2 kg festék van az arcomon, így csak szempillaspiráloztam és mentem is a szobámba.
A táskámba összekészítettem a szokásos dolgokat - telefon, pénztárca -  és lementem a nappaliba. Miranda már ott várt. Számomra örök rejtély marad, hogy hogyan tud ilyen gyorsan elkészülni.

Elindultunk a suliba. Az út hang nélkül telt, majd barátnőm hirtelen megszólalt :
- Neked ki a kedvenced a 1D-ből ? - kérdése meglepett, de örültem is neki, hogy megtörte a csendet.
- Te is tudod nagyon jól, hogy nem szeretem a sztárokat. Még a nevüket is alig tudom ! 
- Niall, Zayn, Liam, Harry és Louis. Már vagy százszor elmondtam. - erre nem szándékoztam mondani bármit is, így csendben folytattuk tovább utunkat.

Megérkeztünk a suliba. Az ajtón alig tudtunk bejutni, óriási volt a tömeg. Beleütköztem valaki mellkasába, - nem volt nehéz, pici vagyok - lassan felnéztem és egy barna szempárral találtam szembe magam.  De még milyen szép barna szempárral ! 
- Ööö. Jól vagy ? - kérdezte. Nagyon ismerősnek tűnik.
- Persze. Csak nem figyeltem eléggé. Sajnálom ! - mondtam, majd elindultam a szekrényem felé. Csak ekkor tűnt fel, hogy Mirandát elhagytam valahol.
- Remélem még látlak ! - kiáltott utánam az ismerős ismeretlen

Ahogy bementem az első órára, beültem Miranda mellé a padba.
- Hát te meg hová tűntél ? Miért nem szóltál, hogy elmész ? Mindegy, nem is érdekes. Képzeld, neki mentem egy über jó pasinak a folyosón és azt mondta reméli, hogy lát még és olyan szép szeme volt és olyan aranyos, Isteneeeem ! - hadartam el egy szuszra.
- Valaki szerelmes ! - dalolta barátnőm. Ezt a kijelentését csak egy játékos vállbaütéssel jutalmaztam.

Gyorsan telt az idő, egyik óra után jött a másik. De végig csak arra a srácra tudtam gondolni. A negyedik óra közepén édesapám bejött az osztályba és kikért az óra második feléről engem és Mirandát.
- Na mi ilyen fontos ? - kérdeztem flegmán
- Van itt valaki. Vagyis valakik. Azt szeretném, ha ti találkoznátok velük először. Gyertek utánam ! - mondta
Mi engedelmeskedtünk neki. A kanyargós folyosón először jobbra, majd a kávéautomatánál balra - próbáltam memorizálni az esetleges menekülési útvonalakat, de sajnos sikertelenül; itt elvesztettem a fonalat. Remek ! Nincs menekvés. Miért ilyen nagy ez az iskola ? Egy terembe értünk, majd apu egy asztalhoz vezetett minket. Értetlen fejet vágtam, mire felmutatta a mutatóujját jelezvén " egy pillanat ". Egy függöny mögül öt srác lépett elő. Nem hittem a szememnek. Ott volt köztük Ő is. Ő, akiről egész nap álmodoztam. Már tudom miért volt olyan ismerős ... Úristen ! Egy sztárba vagyok szerelmes ! Mi ? Azt már nem !