10. fejezet - Visszaemlékezés

Köszönöm a több, mint 600 megtekintést, a kommenteket és a 2 rendszeres olvasót ! :))
Most extra hosszú fejezetet kaptok, mivel egy darabig nem tudok majd új részt hozni. Remélem sokan írtok véleményt ehhez a részhez. Sokat jelentene ! Jó olvasást ! :)

Kezdjük ott, hogy megerőszakoltak. Ezt eddig miért nem mondtad ? Undorító, hogy egy drogos ezt tette, de azért te is simán leállíthattad volna, vagy akármi. És így akarod megbaszatni magad a fiúkkal ? Szánalmas. Remélem boldogok lesztek Zayn-nel. Tudod kinek kellenél már ... Gondolom ezért nem dicsekszel ezzel. Még bottal sem merne hozzád érni senki. Legalább valami vizsgálatra elmentetek, hogy elkaptál-e valamit ? Apuci büszke lehet rád ! ;)                                                                                                                 puszi, Harry xx 

* Olivia szemszöge *
- Figyelj, ne is foglalkozz velük ! Nem érdemlik meg ! - mondta, majd felemelte a fejemet az államnál fogva és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Köszönöm Zayn ! Ez nagyon sokat jelent.

* London Eye - nál *
- Oliv ! Szeretnél felülni ? - kérdezte Zayn
- Csak ha nem baj. - válaszoltam félénken
- Dehogy baj ! - nevetett - Na, gyere !
Kérésének eleget téve elindultam az óriási szerelvény felé. Zayn kifizette a jegyeket, majd már csak a sorunkra vártunk.
Kb. 20 perc múlva mi következtünk. Én szálltam be elsőnek, utána pedig Zayn.
Engem nagyon nyomasztottak a ma történtek. Próbáltam elterelni a gondolataimat, de nem igazán sikerült.
Egy normális ember ilyenkor másra sem tudna gondolni, csak arra, hogy egy szívdöglesztő pasi ül mellette, aki őt nézi.
- Akarsz beszélni róla ? - kérdezte Zayn
- Nem. - válaszoltam tömören - Inkább beszéljünk valami másról.
- Jó, de mégis miről ?
- Mondjuk mesélj magadról ! - mosolyogtam rá - Alig ismerlek.
- Hát Zayn Malik vagyok, de gondolom ezt tudod. - mosolygott féloldalasan - De Bradford Bad Boi-nak is szoktak hívni. Sokszor mondom azt, hogy : Vas Happenin' ? Ez már szinte az ismertetőjegyemmé vált. Na meg persze a szexi mosolyom, a mindig jól belőtt séróm és a csábító testem. - mondta komolyan, majd elnevette magát - Csak viccelek. - nevettünk most már mindketten - Na de most mesélj te is ! Miért költöztetek Londonba ?
- Hát. Tudtam, hogy egyszer el kell mondanom, de nem pont ilyen körülményekre számítottam. - ahogy ezt kimondtam nagy csikorgást hallottunk - megállt az óriáskerék - Nos. Mivel egy darabig még biztosan itt leszünk, részletesen elmesélek mindent. Nagyon hosszú történet. Biztosan hallani akarod ?
- Még jó !
- Soha nem fogom elfelejteni azt a napot. Megváltoztatta az életemet. Még az apró részletekre is emlékszek. Belerögzült az emlékezetembe. Egy kávézóban voltam Mirandával ...

- Nekem szerintem nemsokára mennem kéne ... Anyu azt mondta, hogy ötre érjek haza, mert együtt csináljuk a vacsit. - mondtam - De gyere át holnap és akkor innen folytatjuk. - mosolyogtam
- Rendben. Kettőre ott leszek. - kacsintott Miranda
- De ne késs ! - vigyorogtam - Akkor holnap találkozunk. Szia ! - nyomtam 2 puszit az arcára, majd megöleltem.
- Szia Ol ! - köszönt el ő is.
Kiléptem a kávézóból és megcsapott a téli friss levegő. Jól esett, de jobban összehúztam magamon a kabátot. 

Lassan sétáltam az utcákon, közben gyönyörködtem a hófedte tájban, mikor valaki megkocogtatta a vállam.
- Oh ! Szia Adam ! Hát te ? - csodálkoztam
- Tudod pár nap múlva karácsony. Vásárolni jöttem, amikor megláttam egy magányosan bolyongó csajszit és gondoltam odamegyek hozzá beszélgetni. Szóval van kedved segíteni ? Utána hazakísérlek. - ajánlotta fel
A telefonomra pillantottam. 15:27 - még van másfél órám
- Miért is ne ?! - vontam meg a vállam mosolyogva.
Elindultunk a kedvenc boltom felé. Úgy voltam vele, hogyha már úgyis oda megyünk, akkor én is megveszem azokat az ajándékokat, amiket már régen kinéztem, de csak most jött össze annyi pénz, amennyi kellett. Egy évi zsebpénzem és fél évi fizetésem. Bizony, elmentem dolgozni is. Méghozzá egy eléggé felkapott kis cukrászdába. Persze anyáék tudta nélkül. Nekik azt mondtam, hogy könyvtárba megyek. Nem szeretek nekik hazudni, de ha tudták volna, akkor tuti nem engedték volna. Elmentünk a deszkások törzshelye mellett és odajött hozzánk egy egész helyes csávó.
- Szia Adam ! - mondta a srác, majd lepacsiztak
- Szia David ! De rég láttalak ! - nevetett Ad.
- Igen. Már nekem is hiányzott az a hülye fejed ! - adott neki egy barackot David - És ki ez a szépség ? - mutatott rám
- Olivia. Sarah Olivia Brown.
- David Black. - ráztunk kezet - Úgy látom az angol nevek nagyon divatosak errefelé. - mosolygott
- Na David ! Ne haragudj, de nekünk most mennünk kell. - mondta Adam
- Akkor megyek veletek. - vigyorgott idétlenül
Sokat beszélgettünk. Furcsa. Olyan, mintha már évek óta ismerném Davidet. Sokszor találkozott a tekintetünk az út során. Azt hiszem akkor indult el bennem valami ... Megtetszett David. 

Már sírás közeli állapotban voltam.
- Hogyha akkor nem Adam-mel megyek el vásárolni, hanem hazamegyek, akkor minden másképp alakult volna. - szipogtam - Akkor most nem lennék ilyen ramaty állapotban, de nem is ülnék itt veled. Sőt, nem is ismernélek titeket személyesen. - szontyolodtam el még jobban
- Figyelj, nem kell elmondanod, ha nem akarod ! - nézett rám megértően Zayn
- Ha már elkezdtem, akkor befejezem. Szóval ...

Odaértünk at ajándékbolthoz. Már rendszeres látogatója voltam az üzletnek.
- Szia csajszi ! - köszöntem az eladónak, Mártának, akit már nagyon jól ismertem.
- Szia Oliv ! - ölelt meg - Mi szél hozott erre ?
- Karácsony ... - mosolyogtam - Szeretném megvenni azokat a dolgokat, amiket félrerakattam.
Apunak egy Casio karórát szántam, anyunak kegy plüssmacit, ami egy szívecskét tart a kezében és egy fehérarany nyakláncot rubint medállal. 

Tudom, nem épp olcsó, de nekem csak a szüleim vannak és ők mindennél fontosabbak számomra. Ezt éreztetni is szeretném velük. Lehet, hogy ennek nem ez a legjobb módja, de valami különlegeset szeretnék adni nekik. A nagyszüleimmel már régóta nem beszéltem, de nagyon hiányoznak. Lehet, hogy valamikor meglátogatom őket.
Kifizettem az ajándékokat, majd amíg Adam és David válogattak, felmentem twitterre.
Nem volt semmi érdekes, de Miranda tweetjén megakadt a szemem :

" Vicces, ahogy a szia mindig egy viszlát-tal végződik.
Vicces, ahogy a szép emlékek könnyre fakasztanak.
Vicces, hogy az örökké valahogy mindig elmúlik.
Vicces, hogy mennyit veszítesz, ha megfeledkezel a múltadról.
Vicces, ahogy a barátaid magadra hagynak, mikor szomorú vagy.
Vicces, ahogy az emberek változnak, és azt érzik, hogy sokkal jobbak lettek.
Vicces, hogy mennyi hazugság lehet egy szerelmeslevélben.
Vicces, ahogy az emberek megbocsájtanak annak ellenére, hogy sosem felejtenek.
Vicces, ahogy egyetlen éjjel rengeteg megbánást foglalhat magába.
Vicces, ahogy az élet ilyen ironikussá válik.
De a legviccesebb, hogy mindebből számomra semmi sem vicces "

Azonnal tweeteltem.

@miranda_curtis58 Mi történt ? :O

 Nemsokára visszaírt.

@olivia_94 Majd elmesélem :\
@miranda_curtis58 @olivia_94 Ne szomorkodjatok már ! Mindjárt karácsony ! Oliv, idetolnád a segged ? :D
@Adam_Johnson62 Persze te pocokfejű :D

Pocokfejű ... Nos, Adam elég érdekesen eszik, azt hiszem nem kell részleteznem.
Zsebre tettem a telefonomat és odasétáltam a két sráchoz.
- Na mit találtatok ? - kérdeztem
- Szerinted ez jó lesz anyukámnak ? - mutatott fel egy fülbevalót

- Ez gyönyörű ! Biztosan örülni fog neki. - mosolyogtam
- Akkor ezt meg is veszem ! Mindjárt jövök. - mondta
- Olivia. Lenne kedved ... - szólalt meg David
- Hát itt is vagyok ! - ujjongott Adam
- Ezt majd még megbeszéljük. - kacsintott a másik srác
- Akkor mehetünk ? Ötre haza kell érnem. - mondtam
- Persze. Induljunk ! - mondták egyszerre
- Szia Márta ! - köszöntünk el
Szeretem Adamet, de mindig olyan jól tud időzíteni, hogy az hihetetlen ...

16 : 54 van. És még kb. 10 perc van a házunkig. Gondoltam felhívom anyát, hogy kések egy picit. Kicsöng ... Már harmadszorra hívom. Mi lehet vele ?
- Srácok, mehetnénk egy kicsit gyorsabban ? - zavartam meg őket a hóangyalok gyártásában
- Miért, mi a baj ? - kérdezte Ad
- Anyát már háromszor hívtam, de nem vette fel.
- Lehet, hogy csak nem hallotta, hogy csörög. Nincs semmi baj ! - öleltek meg mindketten - De ha tényleg ennyire aggódsz érte, akkor menjünk. - mondta Adam, majd komolyan nézett rám és egy hógolyót nyomott David képébe. Ezen csak nevetni tudtam.
- Na várjál csak ! - kiáltotta Dave, majd felvett egy maréknyi havat, de hiába - Adam már messze járt.
- Ilyenkor persze tud futni, de látnád tesiórán ... - nevettünk - Adam ! Gyere már vissza ! - kiabáltam
- Na, azt akartam kérdezni, hogy lenne kedved holnap eljönni velem valahova ? - kérdezte David
- Persze. Jó lenne. - mosolyogtam rá
- Mindjárt ott vagyok ! UTAT ! - kiáltott Adam, majd elcsúszott a járdán. Elég vicces volt. Mindhárman szakadtunk a nevetéstől.
- Na gyere ! Hadd segítsek ! - nyújtottam felé a kezemet
- Oh, hogy maga milyen udvarias fiatalember ! - mondta vékony hangon, nagyokat pislogva
- Hát te nem vagy normális ! - nevettem
- Ugyan miért nem ? Kislányom, nem illik kicsúfolni az időseket ! - mondta még mindig elváltoztatott hangon, miközben havat szórt a fejére
- Na jó ! Most már elég ! Fáj a hasam ! - röhögtem
- Terhes vagy, menstruálsz, vagy csak sokat ettél ? - húzogatta a szemöldökét
- Hülye. Most már tényleg menjünk. 5 óra van. Nekem már otthon kéne lennem.
- Jó. Akkor fussunk ! - javasolta Dave
- Oké. Gyerünk !
A házunkig futottunk. Ez magassarkúban elég érdekes volt. A bejárat előtt megálltunk, Davidnek megadtam a számom, majd elköszöntem tőlük. Előkotortam a kulcsomat, betettem a zárba és elfordítottam. Mikor kinyitottam az ajtót, nem láttam senkit. 17:12.
- Anya ! - semmi válasz - Anya, itthon vagy ? - még mindig semmi
Lehet, hogy elment boltba. - gondoltam
Elindultam a szobámba, de nagyon aggódtam. Bepillantottam apáék szobájába és felsikoltottam. Anyu ott feküdt a földön, a gardrób előtt. Első dolgom volt hívni a mentőket. Azt mondták, hogy 10 perc és itt lesznek. Odaszaladtam hozzá. Nem volt pulzusa.
- Úristen anya ! Mit csináltál ? Szólalj meg kérlek ! Nem hagyhatsz itt ! Még nem ... - zokogtam

* 2 óra múlva *
- Részvétem Miss Brown. Az édesanyját nem sikerült megmentenünk. Talán ha negyed órával előbb hívnak, akkor még tudunk segíteni, de így ...
- Doktor úr ! Azt lehet tudni, hogy miben halt meg ? - szólalt meg helyettem a mellettem ülő Miranda. Én csak sírtam tovább.
- Rákban. Mellrák. A daganat túl nagy volt és nem sikerült eltávolítanunk. Nem is tudom, hogy az előző vizsgálatnál hogy nem vettük észre !
- Előző vizsgálat ? - néztem fel az orvosra csodálkozva
- Igen. Mrs. Brown már 3 éve rákos volt és folyamatosan járt a kezeléseinkre. Mikor megmondtuk neki, hogy még maximum 1 évet élhet rákkal, azt mondta, hogy azt az időt a családjával szeretné eltölteni és a kemoterápiás kezeléseket is elutasította, mert nem akarta, hogy Ön olyan külsővel lássa. Azt akarta, hogy nézzen fel rá úgy, mint egy erős és büszke nőre.
- Jézusom ! És azt lehet tudni, hogy mennyit szenvedett ? - kérdeztem aggódva.
- Valószínűleg elég sokat ... Véres köhögés, láz, fáradtság. Nem kívánnám senkinek.
Elkezdtem reszketni.- Értem. Köszönjük ! - mondta udvariasan Mira- Miattam csinálta ? Miattam ? Ha nem kések el, akkor meg tudták volna menteni. Mindenről én tehetek ! - mondtam Mirandának
- Kislányom, itt vagyok. - rohant ide hozzánk apa - Édesanyád hogy van ?
- Meghalt. - szipogtam
- Oh istenem ! - jelent meg egy könnycsepp az arcán, majd még egy, és még egy.
- És én tehetek róla ... - hunytam le a szememet.
- Ezt meg hogy érted ? - kérdezte felhúzott szemöldökkel
- Majd Miranda elmond mindent. Én leléptem.
Elindultam. Nem tudtam merre, sak mentem. Erre volt csak szükségem; egy kis sétára és magányra. Elhaladtam egy park mellett. Tele volt velem egykorú fiúkkal és lányokkal. Odamentem. Lehet, hogy nem kellett volna. Drogoztak. Úgy döntöttem, hogy én is kipróbálom. Nem lett jó vége.
Este nyolc felé Miranda rángatott el onnan. Ott aludtam nála. Nem akarta, hogy apu ilyen állapotban lásson.
- Hogy tehetted ezt ? Te nem vagy normális ! - kiabált Mira.
- Sajnálom. - sütöttem le a szemeimet - Én csak megakartam feledkezni arról, hogy megöltem anyát.
- Most figyelj rám és jegyezd meg jól : NEM .. TE .. TEHETSZ .. RÓLA ! - mondta tagoltan

* December 24 *
Felállítottuk ugyan a karácsonyfát és megajándékoztunk egymást, de ez most teljesen más volt. Ilyenkor Miranda mindig átjön, hiszen csak velünk tudja ünnepelni a karácsonyt. Ez most sem volt másképp.
- Apu ! Ez a ház nem ugyanolyan anyu nélkül ! És mindenről én tehetek ... - mondtam szomorúan
- Tudom Olivia .. És nem te tehetsz róla ! De már kitaláltam valamit, hogy hogyan tudnánk könnyebben túllépni ezen az egészen. Vettem egy házat Londonban és ott fogunk élni. Tőlem ezt kapod karácsonyra. Miranda is jöhet. Csomagolj, két nap múlva indulunk ! - mondta hidegen
Örültem is neki, meg nem is. London egy csodálatos hely, de anyát sem akarom elfelejteni ...
Felrohantam a szobámba és csak sírtam, és sírtam.
Pont úgy, mint minden estén anya halála óta ...