Ez a fejezet nem sikerült valami hosszúra, de remélem azért tetszeni fog :) Örülnék 1-2 kommentnek is. Jó olvasást! x
- Olivia! Olivia! Hallasz engem? - hallottam az egyre élesebb hangot
Próbáltam szólásra nyitni a szám, de nem mozdult. Miért aggódik ennyire értem? És ki ő? A szemeimet sem tudom kinyitni. Mi történik velem?
- Ez csak egy rossz álom ... Igen, csak is az lehet! - próbáltam nyugtatni magam, mikor valaki megfogta a kezem
Meleg, puha ujjai tökéletesen illettek az enyéim közé. Mintha nekem teremtették volna. Bár fogalmam sem volt, hogy ki ő, jól esett, hogy itt van és törődik velem. Halk zokogást hallottam, majd éreztem, ahogy forró könnyei égetik a bőrömet. Mindig is utáltam, ha valaki sírt. Mindig próbáltam őket megvigasztalni, de most ha akarnám sem tudnám. Minden erőmmel azon voltam, hogy megszorítsam a kezét, jelzésképpen "Itt vagyok! Ne aggódj! Nem lesz semmi baj!". Én is nagyon meglepődtem, mikor gyengén ugyan, de sikerült. Elengedte a kezem és kiment a szobából. Valami rosszat csináltam?
* Zayn szemszöge *
Megszorította a kezem! Tényleg megszorította! Felpattantam a székről és elindultam megkeresni az orvost. Azt mondta, hogy szóljunk, ha magához tér. Ez ugyan még nem történt meg, de ha szerencsénk van, nemsokára felébred a kómából. Szaporán szedtem lábaimat, míg oda nem értem az orvos irodájához, majd bekopogtam.
- Szabad! - jött a válasz
Benyitottam és már készültem, hogy elmondjam a történteket, mikor a doktor megszólalt.
- Áh! Mr. Malik! Kérem foglaljon helyet! Mondanom kell magának valamit ... - ez igazán megrémített, de leültem
- Igen, Dr. White?
- Nos, most néztem át a lány leleteit és észrevettem valamit. Ha most szakszóval mondanám, úgy sem értené meg, tehát az egész lényege annyi, hogy mikor felébred, nem biztos, hogy minden rendben lesz vele. De majd minden kiderül azokból a vizsgálatokból, amiket a felébredése után végzünk.
- Oh! Erről jut eszembe! Mikor bent voltam nála 5 perce, megszorította a kezem. Kérem mondja, hogy nemsokára magához tér!
- Nos, ha ez valóban így volt, menjünk vissza hozzá! Talán már fel is ébredt.
* Olivia szemszöge *
- Egy kórház? Mi a franc?! - esett le az állam - Miért vagyok itt?
A rám kötött műszerek pittyegésétől eltekintve nagy csend uralkodik a szobán. Gyorsan kihúztam az infúziót a karomból és óvatosan felültem az ágyon. Meztelen talpam lassan közelített a talaj felé. Mikor sikerült kikászálódnom az 'ágyból' vagy mi a csoda ez, odasétáltam az ablakhoz. London gyönyörű! De már megint esik az eső ... London?! Londonban vagyok?! Jó durva parti lehetett a tegnapi, ha egy londoni kórházban ébredtem.
Megpillantottam egy kis teraszt, a szoba másik felében. Megfontoltan lépkedtem az ajtó felé, majd mikor odaértem kiléptem rajta. Hagytam, hogy a párás levegő beáramoljon a tüdőmbe. Még csak két perce vagyok itt, de máris tiszta víz mindenem! És élvezem! Elkezdtem nevetni és táncolni, gondolván, úgy sem lát senki. Az egyik tánclépés közben megbotlottam. Már készen álltam, hogy érezzem, ahogyan nekicsapódok a földnek, ám a várva várt pillanat elmaradt. Valaki megfogott, mielőtt elestem volna. Lassan felálltam és megfordultam. Egy helyes fiú és egy fehér köpenyes ürge állt ott. De még milyen helyes fiú!
- Kisasszony, kérem befáradna? - nézett rám furcsa szemmel az orvos
- Persze uram. - vakargattam a tarkómat
Le sem tudom venni a szemem erről a srácról. Egyszerűen képtelenség!
- Kérem feküdjön vissza az ágyba. Pihennie kell! - mondta a doktor
Nagyon elszégyelltem magam. Bepattantam az ágyba és betakaróztam. Dr. White visszahelyezte az infúziót, ami meglehetősen fájt.
- Egy nővér nemsokára hoz magának száraz ruhát! - mondta, majd elhagyta a szobát
Kettesben maradtunk a sráccal. Remek!
* Zayn szemszöge *
- Kisasszony, kérem befáradna? - kérdezte Dr. White illedelmesen
- Persze uram. - jött zavarba Oliv
Miközben ő botorkált befelé, az orvos megkérdezte, hogy észrevettem-e valami furcsaságot. Szerintem az azért elég furcsa, hogy tegnap miattam itta le magát, most pedig úgy néz rám, mintha én lennék élete szerelme... Micsoda hülyeség! Bár nem lenne ellenvetésem ...
A doktor úr bekötötte az infúziót, majd megszólalt: - Egy nővér nemsokára hoz magának száraz ruhát! - miután ezt elmondta, távozott a helyiségből
- Ne haragudj, hogy megkérdezem, de ismerjük egymást? - törte meg a csendet
Hallottam egy nagy roppanást, mintha csak a szívem tört volna össze... 'Ismerjük egymást?' WHAT?
- Persze. Én ... - nem tudom, hogy mit kéne mondanom; az igazságot, amit szeretnék, vagy ami neki a legjobb? - Én egy barátod vagyok. - mosolyogtam
- Komolyan? - mosolygott vissza
- Komolyan. És nagyon örülök neki, hogy azok vagyunk. - mondtam
Láttam, hogy elpirult, ezek szerint még nincs veszve minden.
- Ne haragudj, de nekem most el kell mennem egy pillanatra. Nemsokára jövök. - kacsintottam rá, majd becsuktam magam mögött az ajtót
Siettem az orvoshoz.
- Azt mondta, hogy nem biztos, hogy minden rendben lesz, mikor felébred. Nem azt, hogy nem fog emlékezni semmire és senkire! - rontottam be az irodájába
- Tessék? - kérdezett vissza
- Nem emlékszik semmire! Érti? - válaszoltam ingerülten
Nem, az nem lehet, hogy nem emlékszik rám ... Biztosan visszajön az emlékezete. Ez csak egy átmeneti állapot ... valószínűleg. De mi van ha mégsem? Akkor örökre csak 'barátok' leszünk? Ha nem vagyok olyan hiú, és bocsánatot kérek tőle, akkor nincs ez az egész ... Szörnyen érzem magam. Én és az önteltségem! Gratulálok Zayn ... Mindent elrontottál!
* Olivia szemszöge *
Szóval barátok vagyunk ... Csak barátok ... Nem mondom, hogy nem tudnék vele többet elképzelni, mint barátság, mert ez nem így van, de ... Egy ilyen srác, meg én ... Egyszerűen lehetetlen!
Zavaromban végigsimítottam az alkaromon. Érdes ... Lepillantottam és láttam, hogy tele van hegekkel. Mikor tettem ezt? Soha nem lennék képes erre. Hiszem jó életem van ... azt hiszem.
Egy apró meggondolatlanság nyomát kell egy életen át magamon hordoznom. Megéri? ...
Nagyon jó lett.(:
VálaszTörlésKöszönöm Lotti :)
Törlés