15. fejezet - Köszönöm, hogy itt vagy nekem

És itt az új rész ! :) Nagyon örülnék neki, ha írnátok komikat, hogy tudjam milyen a blog és hogy érdemes-e folytatni. Ebben a fejezetben nem történik sok minden, inkább csak önmarcangolás, de remélem tetszeni fog. xx

- Louis ! Hol az Istenben vagy ? - rohangáltam fel s alá a házban, de hiába
A zene túl hangos volt, így nem lehetett hallani semmit sem. Király ... Vajon mi oka volt, hogy azt terjessze mindenkinek, hogy mi ... Ketten ... Még belegondolni is rossz. Tudom, sok lány kihasználta volna a helyzetet, mivel ő a nagy Louis Tomlinson, de én nem. Hiszen barátnője van. Én pedig teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy szereti. De akkor miért ? Miért ilyen bonyolultak a férfiak ? Vagy csak én spilázom túl az egészet ? Nem hiszem. Szerintem úgy reagáltam, ahogy minden ép eszű lány tette volna. Eleanor mit fog szólni, ha megtudja ? Gondolni sem merek rá. Állítom, megint én leszek a kis cafka, aki más pasijára nyomul. De mi van, ha én ezt nem akarom ? Az nem érdekel senkit, igaz ?! Megint egyedül maradok ...

Az első iskolanap. Rettentően várom, hogy megismerjem az osztályomat. Talán itt végre sikerül barátokat szereznem. Mindenki különcnek tart, csak nem értem miért. Én úgy gondolom, hogy semmiben sem különbözök a többi hétévestől. De mások nem így látják. Akárhányszor odamentem valakihez beszélgetni, a szülők pár perc múlva ingerülten rángatták el tőlem. Nem értem, hogy mi a baj velem. Ez nagyon elszomorít. Magamba roskadtam ... De talán itt kapok egy lehetőséget. Egy lehetőséget arra, hogy megnyíljak mások előtt és akár meg is változzak. Olyan jó lenne !
Reménnyel tele tártam ki az iskola kapuját. Lassan sétáltam a folyosón, hogy mindent szemügyre vehessek. Nagyon tetszettek a szekrények, a falak, az emberek, minden.
Besétáltam az osztályba. Mindenki furcsállóan nézett rám. Jajj, ne ! Semmi sem fog változni. Minden a régi marad ...
Elkeseredetten ültem be egy üres padba. Tekintetem üvegessé vált. Éreztem, ahogy forró könnyeim elöntik az arcomat.
- Nézzétek hogy sír ! - nevettek rajtam osztálytársaim
- Szia ! Mi a baj ? - jött oda két osztálytársam
Ők nem nevettek rajtam. Ez jól esett.
- Sziasztok ! Csak ... Mindenhol ki vagyok közösítve ... - vallottam be őszintén
- Itt nem leszel, ne félj ! - mondta a srác - Mi veled leszünk !
- Igen, mi itt vagyunk veled ! - mondta a lány - Egyébként hogy hívnak ?
- Sarah Olivia Brown. De csak Oliv. - mosolyogtam - Titeket ?
- Miranda Curtis és Adam Johnson. - mondták egyszerre
- Nos, örülök, hogy megismerhetlek titeket. - öleltem meg őket
- Mi is nagyon. - mondták széles vigyorral az arcukon
Azt hiszem, ekkor változott meg valami. Végre nem éreztem magam magányosnak. Boldog voltam. Megfogadtam, hogy soha nem hagyom el őket. Ők megtették azt, amire mások nem voltak képesek : előítéletek nélkül tekinteni valakire. 

Könnyeim utat törtek maguknak. Nem tudtam és nem is akartam visszatartani őket. Átvergődtem magam a tömegen, akiknek a hangulata azóta sem változott. Milyen jó nekik ! Boldogok ... Mind szeretnek valakit, aki viszont szereti őket. Csak én vagyok ilyen szerencsétlen ... Út közben a konyhában felkaptam egy üveg whiskyt és elindultam a terasz felé annak reményében, hogy Zayn-t ott találom és meg tudjuk beszélni ezt az egészet. Mikor kiértem körbenéztem és csalódottan ültem le az egyik székre. Az arcomon lévő könnycseppeket letöröltem, felálltam, lefeküdtem a fűbe, majd az eget kezdtem fürkészni. Milyen gyönyörű ! Úgy tartják, minden elhunyt embernek van egy csillaga. Vajon anyáé is köztük van ? Ha látna, most büszke lenne rám ? Ha ő velünk marad, akkor minden másképp történt volna. Bánom is, meg nem is. Bánom, mert anya már nincs itt velem. Nem bánom, mert megismertem 5 nagyszerű srácot. Most ismét bánom, hogy megismertem őket, mert ha nem így történt volna, akkor most nem lennék padlón. Nagyot kortyoltam a Jack Daniels címkével ellátott üvegbe, majd arcom eltorzult egy pillanatra az ital kesernyés íze miatt. Miket beszélek ? Egyáltalán nem bánom, hogy megismertem ezt az öt idiótát ! Sok dolgot adtak nekem. Nem kézzelfoghatóakat. Olyanokat, amiket nem lehet pénzen megvenni. Ők a barátaim lettek és nem foglalkoztak a hibáimmal. Bebizonyították nekem, hogy nem minden sztár beképzelt és énközpontú. Bebizonyították, hogy akármit elérhetsz, csak akarnod kell. Ha Zayn-re gondolok megszakad a szívem. Az együtt töltött pillanatok, a beszélgetések. Nem lehet így vége az egésznek ! Én szeretem őt. És bízom benne, hogy ő is engem. Tudjátok; a remény hal meg utoljára. De miért szenvedek ? Boldog akarok lenni ! Csak ennyit szeretnék. Olyan nagy kérés ez ?
Akármennyire is átkozom magam, mikor jobban megszeretek valakit a kelleténél, örülök. Örülök, mert a szerelem csodálatos dolog. Egyszer mindenkinek meg kell tapasztalnia. Még annak is, aki fél a csalódástól. Legalább egyszer mindenkinek át kell élnie ezt. Fájdalom nélkül nincs boldogság. A legjobb az egészben pedig az, hogy a másik szeretete minden szívedet ért sérülésért kárpótol. Felemelő érzés tudni, hogy valaki azért kel fel minden reggel és alszik el mosolyogva, mert TE vagy neki. Hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem beszélni a csillagokhoz.
- Anya ! Mióta elmentél, semmi sem a régi. Nincs senki, aki a helyedre léphetne. Csak előtted tudtam igazán megnyílni. Hiányzol. Ha hallasz, kérlek mondd meg, hogy mit csinálok rosszul ! Mit cseszek el minden egyes alkalommal ? Miért kergetek el mindenkit, aki fontos nekem ? - álltam fel továbbra is az eget kémlelve - Miért vagyok ilyen rohadt szerencsétlen ? - kiabáltam
- Mit szívtál ? - nevetett valaki a hátam mögött
Megfagyott bennem a vér. Nem mozdultam. Nagy levegőt vettem, majd megfordultam.
- Szia ... - vigyorogtam zavartan - Te mit keresel itt ?
- Kerestelek. Hiányoztál. - mondta a szemembe nézve
- Hát, megtaláltál. - mosolyogtam
- Figyelj, beszélhetnénk ? - kérdezte
- Persze, mondd ! - ültem vissza a fűbe
- Tudod ... Már el akartam mondani ... De még nem találtam meg rá a megfelelő alkalmat.
- Nyögd már ki ! - mondtam ingerülten
- Szóval én ... Szeretlek.
Ajajj. Most mit kéne mondanom ?!
- Én is szeretlek. - mondtam
Arca elkezdett közeledni az enyém felé. Mellkasához téve a kezem megállítottam őt az utolsó pillanatban.
- Én is szeretlek téged Adam. De csak mint egy barátot, vagy egy testvért ... Sajnálom. - sütöttem le a szemeim
- Nem tehetsz róla. - mosolyodott el egy pillanatra
- Tudod mit ? Felejtsük el ! - kacsintottam - Játsszunk 'fekete-fehér, igen-nem'-et. Aki kimondja valamelyik szót, az iszik.
- Benne vagyok. - jelentette ki
- Neved ?
- Adam.
- Korod ?
- 19
- Fiú ?
- Igen. A francba ! - kortyolt bele az üvegbe - Most én kérdezek ! Szereted Zayn-t ?
- Azt hiszem ... - hajtottam le a fejem
- Összejönnél vele ?
- Lehet
- Milyen színű a cipőd ?
- Feket ... e. Nem mondtam ki ! - tettem fel a kezem
- Na nem ! Ez nem ér ! Igyál ! - nyomta a képembe az üveget
- Jól van ... - húztam meg a whiskyt
Szerintem mondanom sem kell, hogy elég sokat ittunk és a hatását is éreztük, így egyre többször mondtuk ki azt a 4 szót, amit nem szabadna. Elálmosodtam és elterültem a földön. Adam is elnyúlt mellettem.
- Köszönöm, hogy itt vagy nekem. - nyomtam egy puszit az arcára, majd mellkasára hajtva fejem álomba merültem